Hátrányból fordítva tartották otthon a három pontot Ronaldóék

Vágólapra másolva!
2007.03.03. 22:49
Címkék
Kétgólos győzelmet aratott a Milan csapata az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A) a Chievo ellen. A San Siróban lejátszott mérkőzésen a veronai csapat szerezte meg a vezetést, ám a piros-feketék Gilardino, Oddo és Seedorf góljaival fordítottak, és otthon tartották a három pontot.
Gilardino indította meg a piros -fekete gólgyártást
Gilardino indította meg a piros -fekete gólgyártást
Gilardino indította meg a piros -fekete gólgyártást
Gilardino indította meg a piros -fekete gólgyártást

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyre hajtó Milan hazai pályán, Ronaldóval a kezdőben próbálta begyűjteni a három pontot a Chievo ellen.

A brazil világbajnok rögtön a 12. percben bevette Lorenzo Squizzi kapuját, ám pechére a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot.

A 17. percben váratlanul megszerezte a vezetést a veronai alakulat, bár az is igaz, hogy erről legkevésbé a gólszerző Sergio Pellissier „tehet”. Daniele Bonera a Milan hátvédje és Dida egymást várta, majd a biztonság kedvéért még egymást is fölrúgták, így az olasz csatárnak csak az üres kapuba kellett belsőznie a labdát. (0-1)

Négy perccel később Pirlo távoli szabadrúgása tartott a léc alá, de Squizzi remek hárítása megakadályozta a korai egyenlítést.

A 33. percben aztán már nem volt kegyelem. Kaká nem éppen tökéletes lövése kipattant az ezúttal hibázó Squizziről, az ötösön érkező Alberto Gilardinónak pedig nem okozott gondot közelről a hálóba gurítani. (1-1)

A kapott gól aztán úgy megviselte Luigi Del Nerit, a Chievo mesterét, hogy alig két perccel később kiállítatta magát.

Ronaldo és Oddo (jobbra) hozta össze a Milan második találatát
Ronaldo és Oddo (jobbra) hozta össze a Milan második találatát

A második félidő első tíz perce viszonylag eseménytelenül telt, nem úgy mint az 56. minutum. Ekkor Ronaldo készítette le a labdát a jobb oldalon érkező Oddónak, a Laziótól igazolt jobbhátvéd pedig futtából kilőtte a hosszú sarkot. (2-1)

Rögtön a középkezdés után egyenlíthetett volna a Chievo, ám az első gólt szerző Pellissier nem tudta kihasználni, hogy Dida rosszul mozdult ki a kapujából, és az ötösröl centiméterekkel a jobb kapufa mellé fejelt, kívülről.

Később Ronaldo fektette el egy remek csellel Lannát a vendég 16-os előterében, majd alányesett a labdának, de az nem csak Squizzi, de a kapu fölött is elszállt.

A kihagyott helyzet ezúttal nem bosszulta meg magát, sőt a csereként beállt Seedorf a hosszabbításban végleg megpecsételte a Chievo sorsát. A holland középpályás egy szabadrúgás-variáció végén tekert a rövid felső sarokba, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

SERIE A

26. FORDULÓ
MILAN-CHIEVO 3-1
(Gilardino 33. Oddo 55. Seedorf 93. ill. Pellissier 17.)
A bajnokság állása:
1. Internazionale 26 22 4 - 57-21 +36 70
2. Roma 26 16 6 4 52-21 +31 54
3. Palermo 26 13 6 7 41-30 +11 45
4. Lazio 25 12 7 6 40-19 +21 40
5. Milan 26 13 9 4 36-22 +14 40
6. Empoli 25 10 8 7 24-22 +2 38
7. Sampdoria 25 9 6 10 33-32 +1 33
8. Fiorentina 25 14 5 6 39-22 +17 32
9. Udinese 25 8 8 9 29-33 -4 32
10. Atalanta 25 7 10 8 39-36 +3 31
11. Catania 26 8 7 11 34-48 -14 31
12. Livorno 26 6 10 10 25-37 -12 28
13. Siena 25 5 12 8 23-29 -6 26
14. Torino 25 6 7 12 19-34 -15 25
15. Chievo 26 5 8 13 28-38 -10 23
16. Cagliari 25 4 11 10 18-29 -11 23
17. Reggina 25 8 8 9 30-34 -4 21
18. Messina 25 4 8 13 25-42 -17 20
19. Parma 25 3 8 14 20-43 -23 17
20. Ascoli 26 2 10 14 19-39 -20 16
Legfrissebb hírek

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
3 perce

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
12 perce

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült...

Labdarúgó NB I
22 perce

Heti program: kétszer is pályára lép a magyar válogatott, férfi és női kézi BL

Minden más foci
27 perce

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
36 perce

Videó: elképesztő, félpályás gólt szerzett az 51 éves Vincze Ottó

Labdarúgó NB II
49 perce

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
1 órája

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik