Internazionale: Zlatan Ibrahimovics sikeres lágyékműtétje

Vágólapra másolva!
2007.04.27. 23:13
Címkék
Sikeres lágyékműtéten esett át Zlatan Ibrahimovics, az olasz bajnok Internazionale és a svéd válogatott labdarúgója. A beavatkozásra Rotterdamban került sor, amely után még az is elképzelhető, hogy a csatár ebben az idényben újra pályára léphet. Az Internek öt bajnokija, valamint az AS Roma elleni Olasz Kupa-döntő oda- és visszavágója van hátra, míg a svéd válogatott júniusban Európa-bajnoki selejtezőt vív Dánia és Izland ellen.
Zlatan Ibrahimovics a csapat egyik zászlóvivője volt ebben a szezonban
Zlatan Ibrahimovics a csapat egyik zászlóvivője volt ebben a szezonban
Zlatan Ibrahimovics a csapat egyik zászlóvivője volt ebben a szezonban
Zlatan Ibrahimovics a csapat egyik zászlóvivője volt ebben a szezonban

A 25 esztendős Ibrahimovicsnak a közelmúltban is ki kellett hagynia több válogatott mérkőzést, igaz, akkor más okból. Lars Lagerba:ck svéd szövetségi kapitány tavaly szeptember 6-án, a Liechtenstein elleni találkozó előtt elzavarta őt a kerettől Olof Mellberggel és Christian Wilhelmssonnal együtt, mert az egyik éjszaka "elfelejtettek" időben visszatérni a szálláshelyre.

A játékos ezután megsértődött, és jó darabig a kapitány hívására sem kívánt csatlakozni a csapathoz. A hosszas huzavonának márciusban vetett véget a két fél, ennek eredményeként a csatár március 28-án, az Észak-Írország elleni Eb-selejtezőn már újra játszott.

Ibrahimovic ebben a bajnokságban eddig 15-ször volt eredményes az Inter színeiben, így vezeti a házi góllövőlistát, és nagy érdemei vannak a bajnoki cím megszerzésében.
Legfrissebb hírek

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
17 perce

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
33 perce

Ahmed Adel sokat dolgozott azért, hogy itt legyen

Képes Sport
55 perce

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar férfi légpisztolyos

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Alex: Mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek!

Magyar válogatott
1 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz a hazai pályán játszó Musetti ellen

Tenisz
1 órája

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik