Pelé szerint Ronaldo túl öreg ahhoz, hogy újra a régi legyen

2008.03.15. 15:22
Pelé a Libertadores-kupa bemutatása kapcsán, a torna nagyköveteként beszélt a Milan braziljáról, Ronaldóról. A legenda úgy gondolja, a „Fenomén” becenévre is hallgató sztár többé már nem lesz képes régi formáját hozni. Minden idők egyik legnagyobb futballistája sajnálattal beszélt 1994 és 2002 világbajnokáról, és nyilatkozatában a fiatal Alexandre Patóról is elmondta véleményét.
Pelé szerint Ronaldo már nem lesz a régi
Fotó: Imago
Pelé szerint Ronaldo már nem lesz a régi
Pelé szerint Ronaldo már nem lesz a régi
Fotó: Imago
Pelé szerint Ronaldo már nem lesz a régi
Pelé pesszimista Ronaldo gyógyulásával kapcsolatban, a Milan csatárának bal térde sérült meg súlyosan februárban, ami után a visszavonulásának gondolata is felmerült.

„Nagyon sajnálom Ronaldót, de szerintem, már nem lesz képes úgy futballozni, mint azelőtt” – mondta szomorúan a legenda.

Pelé elmondta, amikor Ronaldo hasonló sérülést szenvedett, csak akkor a jobb térdén, meglátogatta a házában, Madridban, és imádkozott a gyógyulásáért.

„Ronaldo azután felépült, és egy nagyszerű világbajnokságon vezette győzelemre Brazíliát 2002-ben” – vélekedett elismerően a Libertadores-kupa nagykövete.

Hozzátette, a milánói csatár már 31 éves, a gyógyulás folyamata is lassabb lesz mint az első sérülésénél volt, emiatt már szinte lehetetlennek tartja, hogy újra „Fenoménként tündököljön” a játékos.

„Az tény, hogy sokat fejlődött az orvostudomány az utóbbi években, de Ronaldo életkora is több lett ez idő alatt. Boldog lennék, ha újra százszázalékos lenne, de sajnos erre nem látok esélyt” – tette hozzá.

Pelé beszélt a Milan másik brazil csatáráról is, Patóról azt gondolja, nem lesz az „új Pelé”, és szerinte a média túlságosan sztárolja a fiatal támadót, ami nem tesz jót neki.
Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19