Luciano Spalletti: A Roma is van olyan értékes csapat, mint a Milan

Vágólapra másolva!
2009.01.08. 10:47
Igazi sztárparádé várható vasárnap a Roma–Milan olasz bajnoki mérkőzésen, hiszen a vendégeknél a három aranylabdás, Kaká, Ronaldinho és Sevcsenko mellett pályára léphet – tétmérkőzésen először – az angol David Beckham is. Luciano Spalletti ugyanakkor kijelentette, hogy nem tart a Milan ászaitól.
Luciano Spalletti nehéz meccsre számít, de nem tart a Milantól
Fotó: Action Images (archív)
Luciano Spalletti nehéz meccsre számít, de nem tart a Milantól
Luciano Spalletti nehéz meccsre számít, de nem tart a Milantól
Fotó: Action Images (archív)
Luciano Spalletti nehéz meccsre számít, de nem tart a Milantól

„Öt sztár a Milanban? Nem ismerem őket” – mondta némi malíciával a hangjában Luciano Spalletti, a Roma szakvezetője, amikor a Sky Sport arról faggatta, hogyan készül csapata a világsztárok sorát felvonultató Milan elleni vasárnapi bajnokira.

„Mi 11 játékossal állunk fel, és egyáltalán nem érdekel, hány klasszis játszik az ellenfélnél. Természetesen nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Milan remek együttes” – fogalmazott Spalletti.

„Bízok a csapatomban, a Roma is van olyan értékes gárda, mint a Milan” – tette hozzá Spalletti. Ha csak azt nézzük, hogy a fővárosiaknak van három világbajnoka, Daniele De Rossi, Simone Perotta és Francesco Totti személyében, akkor valóban helytálló Spalletti megállapítása. Igaz, a felsoroltak közül a sérüléssel küzdő csapatkapitány, Totti biztosan nem lép pályára a Milan ellen.

A szakvezető azt is elmondta, hogy nyílt, támadó szellemű csatára számít, vagyis a szurkolók biztosan jól szórakoznak majd.

Beckham kapcsán Spalletti megjegyezte, nagyszerű játékos, de kérdéses, milyen erőállapotban van, egyáltalán nem biztos, hogy végigbír játszani 90 percet.
Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik