Internazionale: Moratti fokozott óvatosságra inti csapatát

Vágólapra másolva!
2010.03.29. 19:25
Massimo Morattinak, az Internazionale labdarúgócsapata elnökének a vereség ellenére tetszett a Roma elleni szombati bajnoki mérkőzés, ám a folytatást illetően óvatosságra int.

„Szép mérkőzés volt, szórakoztató, szerintem jól játszottunk, kár, hogy háromszor is a kapufát találtuk el, és kikaptunk" – értékelte a római 1–2-t Massimo Moratti, majd hozzátette: a Milan is csak három ponttal van lemaradva csapatától, azaz ugyanúgy versenyben van az aranyéremért, mint a második helyezett Roma.

„Rendkívül óvatosnak kell lennünk a következő hetekben, tekintetbe véve, hogy a CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája-párharc is kihívást tartogat számunkra" – mondta az elnök.

Moratti kérdésre válaszolva kijelentette: ő is folyamatosan hallja a pletykákat, miszerint José Mourinho visszatér a Premier League-be, de nem tart attól, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik.

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
4 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik