Ronaldinho 40 éves koráig akar futballozni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.16. 07:46
null
Ronaldinho 2020-ban intene búcsút a profi futballnak (Fotó: Action Images)
Még sokáig a labdarúgópályán képzeli el az életét Ronaldinho, az AC Milan brazil sztárfutballistája, aki azt mondta: lehetőség szerint szeretne ott lenni a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon, a stoplist pedig csak 40. születésnapja előtt, 2020-ban akarja a szögre akasztani.

„A kor nem okoz gondot számomra. Csapattársam volt Paolo Maldini, aki még negyvenévesen is játszott. Szeretném utánacsinálni” – nyilatkozott a L’Équipe című francia lapnak a 30 esztendős dél-amerikai középpályás, akit 2004-ben és 2005-ben a világ legjobbjává választottak.

A játékos bevallotta: nagy csalódásként élte meg, hogy – szerinte igazságtalanul – nem válogatták be a nyári, dél-afrikai vb-re utazó keretbe.

„A vb előtt egyetlen brazil játékos sem volt jobb nálam Európában. Megérdemeltem volna, hogy figyelembe vegyenek” – mondta, hozzátéve, hogy a torna egy meccsét sem nézte meg a tévében, mondván: „Játszani szeretek, nem kilencven percig a képernyő előtt ülni. Ahhoz egyszerűen nincs türelmem.”

Ronaldinho elmondta, hogy a 2014-es brazíliai vb-n mindenképpen szeretne ott lenni, és ahogy fogalmazott: „Ott van még a 2018-as torna is.”

Mostani formájával kapcsolatban azt mondta:

„Manapság ugyanazon a színvonalon teljesítek, mint annak idején a Barcelonában. Amikor valaki nagyon jól játszik, az emberek hozzászoknak, s amint egy kicsit is rosszabb vagy, mindjárt jönnek a kérdések. Ráadásul sok mindent kitalálnak.”

Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik