Serie A: a játékvezetők elnöke elutasítja Berlusconi vádját

2010.09.14. 18:22
Az Olasz Játékvezetők Szövetségének elnöke, Marcello Nicchi elutasította Silvio Berlusconi vádját, amely szerint sok közöttük a baloldali érzelmű, akik szándékosan tévednek a Milan kárára.

A Milan tulajdonosa és Olaszország miniszterelnöke a Cesenától elszenvedett szombat esti 2–0-s vereségük után vádolta meg a játékvezetőket, ráadásul a piros-fekete klub – tovább szítva a tüzet – a feltette honlapjára a lesszabály magyarázatát.

„A játékvezetők, mint bármely más területen, baloldaliak vagy jobboldaliak. Én magam sosem voltam tagja egyik politikai pártnak sem, csak az Olasz Játékvezetők Szövetségének – nyilatkozta Marcello Nicchi. – A játékvezetők eddig ebben a szezonban majdnem tökéletesen tevékenykedtek. Az asszisztenseknek volt néhány hibájuk, de azok sem voltak súlyosak.”

„Centiméterekről beszélünk – folytatta a bírók első embere. – Nem gépek vagyunk, hanem emberek, így hibázunk néha. Berlusconi kirohanását egy csalódott ember viccének tekintem, ami nem tudja tönkretenni az általunk végzett munkát.”

Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40