Serie A: a szövetség elnöke bízik a játékossztrájk elkerülésében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.01. 15:39
Giancarlo Abete, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke bízik abban, hogy elmarad az élvonalban szereplő játékosok jövő hétvégére meghirdetett sztrájkja.

A futballisták szakszervezete először még szeptember 10-én fenyegetett játékbeszüntetéssel, ám akkor nem maradt el forduló, kedden azonban Leonardo Grosso alelnök bejelentette, hogy december 11–12-én nem lépnek pályára.Leonardo Grosso alelnök bejelentette, hogy december 11–12-én nem lépnek pályára.

Abete szerdán igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, elmondta, hogy még nagyon sok idő van hátra jövő szombatig, s biztos benne, hogy sikerül új szerződést kötni a labdarúgókkal.

Az Olasz Futballisták Szövetsége azért tiltakozik, mert a klubok és a labdarúgók érdekvédelmi szervezete közötti, nyáron lejárt kollektív szerződést még nem újították meg, ráadásul a csapatok a korábbihoz képest módosítanák az átigazolási szabályzatot.

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
19 órája

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
Tegnap, 10:15

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Labdarúgás: minimum 90 fiatalperc minden csapatban a 17. fordulóban

Utánpótlássport
2025.12.16. 09:03

Legyőzte a Comót, tizedik sikerét aratta a Roma

Olasz labdarúgás
2025.12.15. 22:53

Serie A: a Juve megverte és meg is előzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 22:38

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58
Ezek is érdekelhetik