Edzősors: Guardiola testvére a Milannal tárgyal - sajtóhír

2012.11.06. 18:08
null
Míg Pep a fiával pihen, addig az emberei már <br />a jövőjéről tárgyalnak? (Fotó: Action Images – archív)
Úgy tűnik, egyre inkább „forrósodik” a kapcsolat Pep Guardiola és a Milan között. A La Gazzetta dello Sport információi szerint a korábbi barcelonai szakember testvére, egyben menedzsere, Pere Guardiola és személyi asszisztense, Manuel Estiarte ma Milánóban ültek tárgyalóasztalhoz, hogy beszéljenek a jövőről.

A Milan és Guardiola „közeledését” firtató téma nem először jön elő az olasz sajtóban: legutóbb akkor szerepelt napirenden, amikor Adriano Galliani, a Milan második embere szeptemberben New Yorkba utazott– az itáliai források szerint azért, hogy felvegye a kapcsolatot a munkában egy év szünetet tartó szakemberrel.

„Nem gondoltunk az edzőváltásra. Allegrinek még a következő évben is érvényes szerződése van” – jelentette ki ma Galliani. Ám a Gazzetta szerint az „egyelőre” szót nem tette hozzá nyilatkozatához az alelnök, 2013 májusában ugyanis változások várhatók.

Az olasz lap szerint Guardiola testvére és Estiarte – a korábbi olimpiai bajnok vízilabdázó, aki jó barátja a katalán sikerkovácsnak és személyes ügyeinek intézője, továbbá remek olasz kapcsolatokkal bír – számára a Málaga ma esti milánói fellépése jó ürügy volt a városba látogatásra, ám eközben már egy tárgyalássorozat első lépéseinél járnak a felek, amelynek végén 2013 júniusában Pep Guardiola veheti át a rossoneri irányítását.

SZAVAZÁS

Ön hol folytatná Pep Guardiola helyében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Guardiola 2008 és 2012 között trófeát trófeára halmozott a Barcelonával: két Bajnokok Ligáját, három spanyol bajnoki címet, két spanyol Király-kupát, három spanyol Szuperkupát, két európai Szuperkupát és két klubvilágbajnokságot nyert a katalánokkal, miközben négy szezon alatt több fórumon választották őt a világ legjobb edzőjének.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46