Milan: Balotelli? Mourinho? Kaká! - Galliani

2013.01.18. 19:33
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan alelnöke, Adriano Galliani gyorsan igyekezett cáfolni a felreppenő híreket Mario Balotelli érkezésével kapcsolatban, elmondása szerint egyedül Kakát szeretnék megszerezni januárban.
„Csak egy tárgyalás zajlik, és az Kakáé” – mondta Galliani. Az AC Milan régóta próbálja visszaszerezni korábbi karmesterét a Real Madridtól, de egyelőre még kérdéses, sikerül is ez a piros-feketéknek. „Mindhárom fél jól dolgozik az ügyön, a szándék is megvan. Kaká jönni akar, mi meg akarjuk szerezni, a Real el akadja adni, de minden résztvevőnek gondja van a számokkal.” „Kölcsönszerződés? Meglátjuk. Olaszországban fizetési plafon van, amit nem lehet átlépni, meglátjuk, milyen megoldást tudunk kitalálni” – tette hozzá. Kaká hat évet töltött a Milannál, mielőtt 2009 nyarán 70 millió euróért cserébe a Real Madridhoz szerződött. „A Kaká iránti rajongásunk sosem ért véget, sosem szakadt meg, de ennyiért el kellett adnunk” – mondta Galliani, aki az a felvetést is elutasította, hogy kölcsönbe érkezne Mario Balotelli a Manchester Citytől, valamint, hogy a nyáron José Mourinho érkezne. „Nincsenek tárgyalások a Manchester Cityvel Mario Balotellivel kapcsolatban. Megkérdeztük az árát, de gyorsan pontot tettünk az ügy végére, amikor megtudtuk, mennyit kérnének érte. Mourinho? Csak fantázia” – cáfolt Galliani.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35