Inter: nem igazolnak senkit Milito helyére, a Milan is üzent

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 13:15
null
Milito alighogy visszatért, újra megsérült (Fotó: gazzetta.it)
Mint korábban beszámoltunk róla, Diego Milito súlyos térdsérülést szenvedett a CFR elleni Európa-liga-mérkőzésen, aminek következtében véget ért számára a szezon. Massimo Moratti, az Internazionale elnöke kijelentette, senkit sem igazolnak az argentin támadó helyére. Közben a városi rivális AC Milan is kifejezte együttérzését Militóval kapcsolatban.

A 2–0-s Inter-győzelemmel végződő El-összecsapáson a 10. percben kellett lecserélni a dél-amerikai csatárt, és az első vizsgálatok alapján biztosan kijelenthető, hogy elszakadt a keresztszalagja.

„Nem szeretünk ilyen dolgokkal foglalkozni, különösen hogy még alig fél nap telt csak el a súlyos sérülés óta. De határozottan kijelenthetem, hogy nem hozunk senkit szezon közben a helyére. A tegnap történtek nagyon elszomorítóak, ám Militóban megvan az erő, hogy visszatérjen. A csapatnak szerintem extra erőt fog adni az eset, mert tovább kell folytatnunk az utunkat: versenyben kell maradnunk az El-ben és be kell biztosítani a harmadik helyet a Serie A-ban" – nyilatkozta Moratti.

Pedig a La Gazzetta dello Sport már arról cikkezett, hogy a Galatasaraytól távozó Milan Barossal pótolhatják Militót az Internél.

A városi rivális AC Milan is kifejezte együttérzését az argentinnal kapcsolatban.

„Az egész Milant mélységesen elszomorítja a sérülés. Szeretnénk támogatásunkról biztosítani Militót, aki nemes ellenfél. Reméljük, mihamarabb újra viszontláthatjuk a pályán" – áll a klub üzenetében.

Milito a szezonban eddig húsz bajnokin és három El-meccsen lépett pályára, s ezeken a találkozókon kilenc gólt szerzett. A sérülése nagy csapás az Inter számára, hiszen a nerazzurri az egyetlen igazi középcsatárát veszíti el az idény hátralévő részére.

MILITO SÉRÜLÉSE

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
30 perce

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:47

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41
Ezek is érdekelhetik