Milan: Cassanónak mennie kellett, Balotelli más - Ambrosini

2013.02.24. 13:42
Massimo Ambrosini, az AC Milan olasz középpályása a Corriere dello Sportnak az Internazionale elleni vasárnapi derbi előtt a szokásos esélylatolgatás mellett beszélt a korábban az Intert erősítő Mario Balotelliről és a jelenleg a fekete-kékeknél játszó Antonio Cassanóról is.

„Nagyszerűen megértettük egymást Cassanóval, de egyértelmű volt, hogy nem boldog, így váltania kellett" – mondta Ambrosini.

„Balotelli teljesen más személyiség, ő még fiatal ahhoz, hogy olyan drámaian viselkedjen, mint Cassano. Úgy tűnik, Mario megtanulta kezelni a rá nehezedő nyomást, mostanában kiegyensúlyozottnak látom" – tette hozzá.

Ambrosini már pályafutása huszadik Inter–Milan derbijére készül, és úgy érzi, a Barcelona elleni 2–0-s Bajnokok Ligája-diadal komoly erőt adhat csapatának a vasárnapi meccsen.

„Ez a mérkőzés komoly erőpróba lesz számunkra. A Barcelona elleni siker hatalmas lelkesedéssel töltött el minket, de ez veszélyes is lehet. Néha jobb esélytelenként játszani egy ilyen találkozón, hiszen úgy nincs vesztenivalónk."

A 35 éves középpályás beszélt arról is, hogyan képzeli el a jövőjét a milánói klubnál.

„Az első gólomat a Serie A-ban az Inter ellen szereztem, még a Vicenza játékosaként. Jó pénzt fizetnék, ha ezt ma este megismételhetném. Szeretném folytatni, de tudom, hogy a klub érdekeit kell néznem. Ha el kellene hagynom a Milant, biztosan nem lennék képes másik olasz együttesnél játszani."

Ambrosini elmondta azt is, hogyan ünnepelnének, ha sikerülne legyőzni a mögöttük mindössze egy ponttal rosszabbul, a bajnokság ötödik helyén álló Intert.

„Az öltözőben Muntari zenéit kell hallgatnom folyamatosan, kicsit már elegem van az R'n'B-ből, így megígérte, hogy ha nyerünk, egész este Bruce Springsteen Born to Run-ja üvölthet a kedvemért" – mesélte Ambrosini.

Az Internazionale–AC Milan rangadó vasárnap 20.45-kor kezdődik, a találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03