Milan: 40-50 millió eurót spórolt a klub a béreken

Vágólapra másolva!
2013.04.22. 18:17
Az olasz élvonalbeli AC Milan alelnöke és vezérigazgatója, Adriano Galliani szerint a „2012-es nagy nyári kiárusítással" akár félszáz millió eurót is megspórolhattak a béreken.

„Körülbelül 40-50 millió euróval kevesebb bért kell fizetnünk a 2013-as évben, mint korábban. Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva bérét egyébként tavaly csak augusztusig kellett állnunk – mondta Galliani, amikor a klub legfontosabb tulajdonosaival találkozott. – Alexandre Pato eladása után pedig egy sokkal fiatalabb játékost akartunk igazolni Carlos Téveznél, és sokkal jobban jártunk Mario Balotellivel. Persze ha Patót még 2012 januárjában eladjuk, és akkor érkezik Tévez, bajnokok lehettünk volna. Amikor annak idején eladtuk Andrij Sevcsenkót vagy Kakát, nem kellett utána béreket csökkentenünk, de most már nem költhetünk annyit, mint akkoriban."Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva bérét egyébként tavaly csak augusztusig kellett állnunk – mondta Galliani, amikor a klub legfontosabb tulajdonosaival találkozott. – Alexandre Pato eladása után pedig egy sokkal fiatalabb játékost akartunk igazolni Carlos Téveznél, és sokkal jobban jártunk Mario Balotellivel. Persze ha Patót még 2012 januárjában eladjuk, és akkor érkezik Tévez, bajnokok lehettünk volna. Amikor annak idején eladtuk Andrij Sevcsenkót vagy Kakát, nem kellett utána béreket csökkentenünk, de most már nem költhetünk annyit, mint akkoriban."

Galliani újra üdvözölte az UEFA törekvését a pénzügyi egyensúly és fair play fenntartására, mondván, a Milannak már most pozitív a pénzügyi mérlege.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
17 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik