Milan: Pippo és Costacurta is az Allegri-utódjelöltek között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.30. 13:26
Olasz lapértesülés szerint az AC Milan elnöke, Silvio Berlusconi leváltja Massimiliano Allegri vezetőedzőt a szezon végén.

Az olasz mester szerződése 2014 nyaráig szól, és bár korábban előszeretettel hangoztatták a klub háza táján, hogy az állása biztonságban van, most úgy tűnik, akkor sem marad a piros-feketék kispadján, ha BL-indulást érő helyen zár az együttessel.

A Corriere dello Sport szerint Berlusconi új edzőt akar hozni a csapathoz, ezt követően pedig elengedné Allegrit a Romához – ahol állítólag hároméves megállapodást írhat alá, szezononkénti 2.5 millió eurós fizetésért cserébe.

A lehetséges utódok között korábban már felvetődött Clarence Seedorf neve, de rajta kívül az együttest hosszabb-rövidebb ideig szintén erősítő Pippo Inzaghi, Mark van Bommel és Alessandro Costacurta is esélyes a forrás szerint, csakúgy, mint a Zenitet irányító Luciano Spalletti – utóbbinak azonban az idényenkénti 6 millió eurós fizetése komoly problémát jelenthet.

Allegrit 2010 nyarán nevezték ki a Milan vezetőedzőjévé, első szezonjában bajnoki címet nyert a gárdával, egy évvel később ezüstérmesként zárt, most pedig négy fordulóval a vége előtt a 3. helyen áll a piros-feketékkel.

Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40