Milan: Sohasem mentem volna el, ha nincs Berlusconi - Leonardo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.16. 14:19
A Paris Saint-Germain sportigazgatója, Leonardo elmondása szerint egész karrierjét a Milannál töltötte volna, ha nem romlik meg a kapcsolata anno Silvio Berlusconi elnökkel.
Leonardo játékosként 1997 és 2001 között, valamint a 2002–2003-as idényben erősítette a milánói együttest, majd játékosügynökként segédkezett többek között Kaká és Pato megszerzésénél a piros-feketéknél mielőtt 2009-ben vezetőedzőnek nevezték ki, de a klubelnökkel kapcsolatos vitáit követően a szezon (amelyben a 3. helyen végzett az együttes) végén elváltak a felek útjai, ezután pedig a városi rivális Internél vállalt állást, majd következett a párizsi lehetőség.„Azt hittem, a Milannál töltöm karrierem hátralévő részét – mondta Leonardo. – Soha nem mennék vissza azonban, mert összevesztünk Berlusconival.”„Brazíliában azt mondjuk, hogy aki üt, az felejt, akit megütnek, az viszont soha. Számomra a Milan nem Berlusconit jelenti, hanem egy nemzetközi kincset. Számomra az ideális klubnál Massimo Moratti (az Inter elnöke) lenne az elnök és Adriano Galliani (a Milan alelnöke) az igazgató” – folytatt a brazil szakember.Leonardót az elmúlt időszakban az Interrel hozták összefüggésbe, a fekete-kékeknél Marco Branca technikai igazgatót váltaná a hírek szerint.„Gyakran beszélek Morattival, de ez nem jelenti azt, hogy visszamegyek. Az edzősködés túlságosan komplikált, az igazgatói állás az ideális számomra” – tette hozzá Leonardo, aki – mint arról már beszámoltunk mint arról már beszámoltunk – nem szándékozik elengedni a Juventushoz a szezon végén sem Zlatan Ibrahimovicot, sem Marco Verrattit.
Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58