Milan: Berlusconiék kitartanak Allegri mellett - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.11.11. 20:49
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan a hírek szerint a gyenge teljesítmény ellenére is kitart vezetőedzője, Massimiliano Allegri mellett.

A nagy tiszteletnek örvendő újságíró, Gianluca Di Marzio szerint a klub első két embere, az elnök Silvio Berlusconi és az alelnök Adriano Galliani hétfő délután találkozott egymással, hogy a vezetőedző jövőjéről beszéljenek, és végül a folytatás mellett döntöttek.

A piros-feketék a bajnokságban 12 forduló alatt mindössze három győzelmet arattak, és csupán a 10. helyet foglalják el a tabellán, ezt követően pedig felröppentek a pletykák, hogy Allegrit menesztik, a legvalószínűbb befutónak pedig a csapat korábbi csatára, Filippo Inzaghi tűnt.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Roma 12 10 2 26–3 +23 32
2. Juventus 12 10 1 1 26–10 +16 31
3. Napoli 12 9 1 2 24–11 +13 28
4. Internazionale 12 7 4 1 29–12 +17 25
5. Fiorentina 12 7 3 2 23–14 +9 24
6. Verona 12 7 1 4 22–19 +3 22
7. Genoa 12 5 2 5 13–13 0 17
8. Lazio 12 4 4 4 16–16 0 16
9. Atalanta 12 5 1 6 14–15 –1 16
10. Milan 12 3 4 5 17–19 –2 13
11. Parma 12 3 4 5 17–20 –3 13
12. Udinese 12 4 1 7 11–15 –4 13
13. Cagliari 12 3 4 5 13–20 –7 13
14. Torino 12 2 6 4 18–21 –3 12
15. Livorno 12 3 3 6 13–18 –5 12
16. Bologna 12 2 4 6 14–24 –10 10
17. Sassuolo 12 2 4 6 13–28 –15 10
18. Sampdoria 12 2 3 7 13–22 –9 9
19. Catania 12 2 3 7 8–19 –11 9
20. Chievo 12 1 3 8 7–18 –11 6

Legfrissebb hírek

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik