Real: hiába a mesés német ajánlat, Morata a Juvéé - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.03. 20:00
null
Morata a Juventusban kamatoztathatja kivételes képességeit a jövőben (Fotó: Reuters)
Hiába ajánlott a német labdarúgó-egyesület, a VfL Wolfsburg 28 millió eurót a Real Madrid fiataljáért, Álvaro Moratáért, a támadó a Juventust választotta.

 

 

A „farkasok” mesés összeget, 28 millió eurót lettek volna hajlandóak fizetni érte, ennek megfelelő nagyságrendű fizetéssel (öt év, 17 millió euró), de a Tuttosport értesülései szerint Morata nagyon Torinóba szeretne igazolni. A spanyol ennek szellemében a korábban érte ajánlatot tett Juvét választotta, mégpedig honfitársa, Fernando Llorente és a Bajnokok Ligája-szereplés miatt.

A madridiak korábban 20 millióért már hajlandóak lettek volna lemondani Moratáról, ennyit a torinóiak is fizetnének érte, ám nem tetszik nekik az eladó által kikötött visszavásárlási opció.

A sajtóhíreknek némiképp ellentmond egy fotó, amely a Real Madrid 2014–2015-ös szezonra készült idegenbeli mezének fotózásán készült. Morata is magára húzta a rózsaszínű dresszt, ami a játékos maradását sejteti.

Álvaro Morata a Real Madrid következő szezonra készült mezében (Forrás: AS)
Álvaro Morata a Real Madrid következő szezonra készült mezében (Forrás: AS)

Egyébként Ángel di María is hasonló utat járhat be, az ő játékjoga 40 millió körüli összeget ér – ellentétes irányba költözhet viszont Paul Pogba és/vagy Arturo Vidal, szintén olasz hírforrások szerint.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
7 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
Tegnap, 17:56

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik