Juve: Soha nem kérdőjeleztem meg Pirlo képességeit - Allegri

Vágólapra másolva!
2014.07.16. 16:34
Ahogy az várható volt, a Juventus labdarúgócsapata hivatalosan is bemutatta a klubtól tegnap elbúcsúzó Antonio Conte utódját, Massimiliano Allegrit. A két évre érkező korábbi Milan-edző bemutatkozó beszédében célként a legjobb nyolc közé jutást fogalmazta meg a Bajnokok Ligájában.

„Amikor tegnap hívtak, hogy felkérjenek a Juventus vezetőedzőjének, derült égből villámcsapásként ért a dolog. Boldog vagyok és megtisztel a kinevezés. Megértem, hogy a szurkolók szkeptikusak, hiszen olyan edzőt váltok, aki tiszteletre méltó munkával és eredményekkel hódította meg őket. Azért vagyok itt, hogy folytassam és javítsam a nyerő szériát” – nyilatkozta bemutatkozása alkalmából Massimiliano Allegri.Massimiliano Allegri.

Amint bejelentették Allegri érkezését, rögtön felvetődött, hogy mi lesz Andrea Pirlóval, hiszen a szakember volt az, aki a rossonerinél már nem ragaszkodott a veterán középpályáshoz. „Kitűnő a kapcsolatom Andrea Pirlóval, nincsen semmilyen probléma. Soha nem kérdőjeleztem meg a képességeit, ez esetben őrült lennék. Szerencsés vagyok, hogy három év után újra dolgozhatok vele. Mindig játszott nálam, és ugyan az utolsó közös szezonunkban sérülésekkel bajlódott, igazi bajnoknak tartom. Nem érzem úgy, hogy ebből ügy lenne, hiszen még nem voltam a Juventus vezetőedzője” – mondta az új szakvezető.

„Nemzetközi szinten kell nagyot alkotnunk, a Bajnokok Ligájának nagy a varázsa, és a Juventus egyértelműen megérdemli, hogy legalább a nyolc közé jusson. Conte sok mindent elért a Juvéval, dominált Olaszországban, de a BL-ben javítani kell. A klubnak van egy óvatos stratégiája a játékospiacon, és azokat keresi, akik egyértelműen erősítést jelentenek Olaszországban, de főként Európában” – mondta Allegri, aki szerint egyelőre nem érdemes taktikáról beszélni, előbb véglegesíteni kell a keretet, de ami működött, azon nem áll szándékában változtatni.

Legfrissebb hírek

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:29

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

Szívműtéten esett át a Lazio vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.12.30. 15:09

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49

Serie A: két vesztes meccs után ismét nyert a Como

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 17:26
Ezek is érdekelhetik