Milan: „A sötét idény után mindenki javítani akar”

Vágólapra másolva!
2014.08.19. 15:48
Daniele Bonera szerint az AC Milan mindegyik játékosa javítani akar az elmúlt szezonban mutatott gyenge teljesítmény után.
A piros-feketék csupán a 8. helyen zárták az előző idényt, és előbb Massimiliano Allegrit, majd Clarence Seedorfot is menesztették állásából.„El kell kerülnünk bizonyos hibákat, de jó úton vagyunk – mondta Bonera a klub felkészülésével kapcsolatban. – Keményen kell dolgoznunk, és javulnunk támadásban és védekezésben is. A hangulat jó a csapatban, biztosítanunk kell, hogy készen álljunk majd az első bajnokira.”

„Pontos elképzelésünk van arról, hogyan szeretnénk játszani, kezdve a hátulról érkező labdákkal. Sokat fejlődtünk a labdabirtoklás tekintetében. Úgy gondolom, még mindig szükségünk van egy kis időre, de a következő két hétben keményen fogunk dolgozni, hogy a Lazio ellen készen álljunk.”

„Mindegyik játékos javítani akar egy olyan sötét idény után, mint amilyen az előző volt” – tette hozzá a piros-feketék 33 éves védője.
Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik