Fiorentina: távozik a kapus, a Juve, a Roma és a Pool vinné

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.03. 17:56
Norberto Neto, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fiorentina kapusa bejelentette, nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését. Lapértesülések szerint a 25 éves brazilt a Juventus, a Roma és a Liverpool is vinné.

„A Fiorentina ma bejelenti, hogy Norberto Murara Neto a képviselőin keresztül hivatalosan megerősítette, nem áll szándékában meghosszabbítani szerződését a Fiorentinával, és úgy véli, kalandja az együttesnél véget ért. A játékos továbbá arra is rámutatott, hogy nem anyagi okok miatt jutott erre az elhatározásra, hanem azért, hogy önállóan dönthessen a jövőjéről” – áll a klub közleményében.

A „violák” egyértelművé tették, hogy Netót még januárban eladják, megakadályozva ezzel azt, hogy ingyen váltson klubot a kapus. A Roma, a Liverpool és a Juventus is érdeklődik a kapuvédő iránt, akinek megvan az a lehetősége, hogy hat hónapig a kispadon foglal helyet annak érdekében, hogy biztosítsa magának a szabad választást.„A Fiorentina ma bejelenti, hogy Norberto Murara Neto a képviselőin keresztül hivatalosan megerősítette, nem áll szándékában meghosszabbítani szerződését a Fiorentinával, és úgy véli, kalandja az együttesnél véget ért. A játékos továbbá arra is rámutatott, hogy nem anyagi okok miatt jutott erre az elhatározásra, hanem azért, hogy önállóan dönthessen a jövőjéről” – áll a klub közleményében.

A „violák” egyértelművé tették, hogy Netót még januárban eladják, megakadályozva ezzel azt, hogy ingyen váltson klubot a kapus. A Roma, a Liverpool és a Juventus is érdeklődik a kapuvédő iránt, akinek megvan az a lehetősége, hogy hat hónapig a kispadon foglal helyet annak érdekében, hogy biztosítsa magának a szabad választást.

Legfrissebb hírek

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Kl: Baráthék ikszeltek Prágában, Bolláék a Craiovától is kikaptak

Európa-konferencialiga
2025.11.06. 23:00

Pioli nem akart lemondani, kirúgta őt a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.04. 12:37

Serie A: kétgólos hátrányból állt fel a Torino a Pisa ellen

Olasz labdarúgás
2025.11.02. 17:50

Serie A: két tizenegyessel mentett pontot otthon a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.10.26. 20:11

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35
Ezek is érdekelhetik