Milan: az olasz válogatott védő vasárnap átesik az orvosin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.31. 23:04
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan hivatalos TV-csatornája bejelentette, hogy a Genoa balhátvédje, Luca Antonelli vasárnap reggel átesik az orvosi vizsgálaton a klubnál.

A két együttes egyelőre egyezkedik, de mindkét fél hajlik rá, hogy végbe menjen az átigazolás. Lapértesülés szerint a hétszeres olasz válogatott játékos első körben kölcsönbe érkezik Milánóba, a piros-feketéknek opciós joguk lesz 4.5 millió euróért megvásárolni őt a továbbiakban.

A 27 éves játékos számára nem lenne ismeretlen a San Siro légköre, hiszen a Milan utánpótlásában nevelkedett, mielőtt kölcsönadták a Barinak, majd 2008-ban a Parmához igazolt, 2011 óta pedig a Genoát erősíti.

A 27 éves játékos számára nem lenne ismeretlen a San Siro légköre, hiszen a Milan utánpótlásában nevelkedett, mielőtt kölcsönadták a Barinak, majd 2008-ban a Parmához igazolt, 2011 óta pedig a Genoát erősíti.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
10 órája

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Serie A: gyorsan döntött az Atalanta, kétgólos hátrányból nyert a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 17:22

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Serie A: a Cagliari legyőzése után Parmában szerzett pontot a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.01.18. 14:53
Ezek is érdekelhetik