Inter: Fergusonnak is hét év kellett az MU-nál… - Mancini

2015.03.25. 00:13
Roberto Mancini, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője elismerte, nem gondolta, hogy ilyen nehéz feladat lesz irányítani a milánói együttest.

Az olasz tréner 2014 novemberében, Walter Mazzarritól vette át az Intert, amely a 2014–2015-ös idényben tovább bukdácsol a Serie A-ban, és jelenleg csak a tabella tizedik helyén szerénykedik.

„Mikor megérkeztem, tudtam, hogy nehéz feladat vár rám, de őszinte leszek, nem gondoltam, hogy ennyire…” – mondta Mancini a Tuttosportnak.

„Mikor először edzettem az Intert, komplett csapatot kaptam, most viszont teljesen más a helyzet, újjá kell építeni mindent. Ne feledjük, hogy Sir Alex Fergusonnak is hét év kellett Manchesterben, hogy összerakjon egy tökéletes együttest. Talán nekünk nem kell ennyi idő, de az biztos, hogy szükségünk van egy kis türelemre. Nem vagyok varázsló, kőkeményen edzünk és dolgozunk. A csapat rengeteget fejlődött, és annak ellenére, hogy az eredmények egyelőre nem jönnek, elégedett vagyok, jó irányba haladunk” – tette hozzá Mancini.

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25
Ezek is érdekelhetik