Milan: A krízis a mi hibánk; Inzaghi maradjon - Ménez

Vágólapra másolva!
2015.04.10. 21:06
Jérémy Ménez, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Milan gólvágója szerint az együttes gyenge szereplése a játékosokra vezethető vissza, és nem szeretné, ha Filippo Inzaghi vezetőedző távozna az együttestől.

A francia támadó azon kevés Milan-játékos közé tartozik a szezonban, akit dicsérni lehet, 16 góljánál csak a Juventust erősítő Carlos Tévez (17) szerzett többet a Serie A-ban. Bár a piros-feketék a legutóbbi két meccsüket megnyerték, így is csupán a nyolcadik helyen állnak a bajnokságban.

„Akadtak meccsek, amelyeket meg kellett volna nyernünk, de ehelyett engedtük kicsúszni őket a kezünkből, ez pedig a mi hibánk volt – nyilatkozta Ménez. – Van még hat hetünk, hogy megpróbáljunk minél magasabbra felkapaszkodni a tabellán.”

„Inzaghi? Remélem, marad a következő szezonra is, de ezt a döntést a klub hozza meg – mondta mesteréről a támadó, majd kitért személyes céljaira is. – Remélem, így folytatom, és meccseket nyerünk. Ha ezt tesszük, bejutunk az Európa-ligába. Megpróbálok mindent beleadni a csapatárt, ameddig van esély a nemzetközi porondra, addig bíznunk kell benne.”

Ménezt korábbi csapatáról, a Paris Saint-Germainről is faggatták.

„Majdnem minden meccsüket nézem, jó kapcsolatban vagyok a párizsiakkal. Remélem, megnyerik a Bajnokok Ligáját, jó csapatuk van, és elérhetik az álmaikat.”

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
2025.12.22. 18:45

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.22. 13:21

Félidőnként egy gól a Milan kapujába, döntős a Napoli az Olasz Szuperkupában

Olasz labdarúgás
2025.12.18. 22:04

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08
Ezek is érdekelhetik