Juventus: a PSG vagy az MU sztárja? Íme, a kívánságlista!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.25. 10:45
null
Edinson Cavani a Juventus első számú kiszemeltje? (Fotó: Reuters)
Olasz sajtóhírek szerint a Serie A-ban szereplő Juventus a nyáron bevásárlásra készül, a legfontosabb feladat pedig egy támadó szerződtetése lesz.

Korábban napvilágot láttak olyan hírek, amelyek szerint Carlos Tévez megegyezett a Boca Juniorsszal, és 2015 nyarán visszatér korábbi klubjához. A Juventus nem is tétlenkedik, már elkészítette a tervet a 31 éves játékos pótlására.

A La Gazzetta dello Sport azt is tudni véli, hogy a „zebrák” első számú kiszemeltje a PSG uruguayi sztárja, a 28 éves Edinson Cavani. A támadó a 2014–2015-ös szezonban 52 tétmérkőzésen 30 gólt szerzett, ám Giuseppe Marotta, a Juventus általános igazgatója a Sky Sportsnak korábban már elmondta, nem valószínű, hogy elengedné a játékost a PSG.

A lap azt is megemlíti, ha a „Cavani-hadjárat” kudarcba fullad, akkor az olaszok kívánságlistáján a Manchester United két számkivetettje, a távozófélben lévő kolumbiai Radamel Falcao vagy Robin van Persie a második számú opció.

Mint azt már megírtuk, a kolumbiai Falcao az idény végén biztosan távozik az MU-tól, de maradna Angliában, a Chelsea vagy az Arsenal színeiben képzeli el a jövőjét. A 31 esztendős Van Persie megtartására is kicsi az esély, a holland játékos ügynöke ráadásul nem is olyan régen Olaszországba utazott, a pletykák szerint épp azért, hogy a Juventusszal tárgyaljon.




Legfrissebb hírek

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
3 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
5 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
17 órája

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
20 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
Tegnap, 11:57

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35