Serie A: a Napoli, a Fiorentina és a Roma sem botlott

Marek Hamsík a legutóbbi öt tizenegyesét kihagyta, és közel volt hozzá, hogy a hatodikat is elrontsa, ám az 52. percben lövése után a labda a lécről néhány centivel a gólvonal mögé pattant. Az Atalanta szinte azonnal egyenlített, de jött Gonzalo Higuaín, és újra vezetett a Napoli.
A déliek az utolsó negyedórában emberhátrányban játszottak, ugyanis Jorginho a 24. születésnapján három perc alatt két sárga lapot kapott. Újabb egyenlítés helyett azonban újabb Higuaín-gól jött, az argentin 86 Serie A-meccsen 50-szer volt eredményes. Amolyan slusszpoénként a végén Hamsík még a léc fölé lőtt tizenegyesből.
Hasonló forgatókönyv szerint alakult a Roma–Genoa meccs, amelyen a fővárosiak 1–0-s előnyben fogyatkoztak tíz főre, miután Edin Dzeko szitkozódását megértette a játékvezető. Legközelebb nem angolul, hanem bosnyákul kellene káromkodnia – vagy sehogy. Ahogy az Atalanta, úgy a Genoa sem tudott élni az emberfórral, a 18 éves nigériai Sadiq Umar csereként beállva a 89. percben eldöntötte a mérkőzést. A Roma a mostani idényben először őrizte meg kapuját a góltól két egymást követő bajnokin.
A Fiorentina különösebb nehézségek nélkül győzte le otthon a Chievót, Filippo Bernardeschi előbb Nikola Kalinicnak, majd Josip Ilicicnek adott gólpasszt.
A másik veronai csapat, a Hellas nem maradt pont nélkül, ám sereghajtóként a Sassuolo elleni 1–1-es döntetlennek nem nagyon örülhetnek Luca Toniék, akik továbbra is nyeretlenek.
OLASZ SERIE A
Atalanta–Napoli 1–3 (A. Gómez 54., ill. Hamsík 52. – 11-esből, Higuaín 62., 85.)
Fiorentina–Chievo 2–0 (Kalinic 20., Ilicic 32.)
Verona–Sassuolo 1–1 (Toni 39., ill. Floccari 35.)
Roma–Genoa 2–0 (Florenzi 42., Umar 89.)
KÉSŐBB
18.00: Frosinone–Milan
18.00: Sampdoria–Palermo
18.00: Torino–Udinese
20.45: Internazionale–Lazio (Tv: DIGI Sport1)
17. FORDULÓ
Carpi–Juventus 2–3 (M. Borriello 15., Bonucci 92. – öngól, ill. Mandzukic 18., 41., Pogba 50.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Bologna–Empoli 2–3 (Brienza 36., Destro 45., ill. Pucciarelli 25., Maccarone 42., 48.)
| 1. Internazionale | 16 | 11 | 3 | 2 | 22–9 | +13 | 36 |
| 2. Fiorentina | 17 | 11 | 2 | 4 | 33–15 | +18 | 35 |
| 3. Napoli | 17 | 10 | 5 | 2 | 31–13 | +18 | 35 |
| 4. Juventus | 17 | 10 | 3 | 4 | 28–14 | +14 | 33 |
| 5. Roma | 17 | 9 | 5 | 3 | 32–18 | +14 | 32 |
| 6. Sassuolo | 16 | 7 | 6 | 3 | 20–15 | +5 | 27 |
| 7. Empoli | 17 | 8 | 3 | 6 | 23–22 | +1 | 27 |
| 8. Milan | 16 | 7 | 4 | 5 | 20–19 | +1 | 25 |
| 9. Atalanta | 17 | 7 | 3 | 7 | 19–19 | 0 | 24 |
| 10. Chievo | 17 | 6 | 4 | 7 | 21–18 | +3 | 22 |
| 11. Torino | 15 | 6 | 4 | 5 | 21–19 | +2 | 22 |
| 12. Lazio | 16 | 6 | 2 | 8 | 18–25 | –7 | 20 |
| 13. Bologna | 17 | 6 | 1 | 10 | 19–24 | –5 | 19 |
| 14. Palermo | 16 | 5 | 3 | 8 | 17–24 | –7 | 18 |
| 15. Udinese | 16 | 5 | 3 | 8 | 14–24 | –10 | 18 |
| 16. Sampdoria | 16 | 4 | 5 | 7 | 22–26 | –4 | 17 |
| 17. Genoa | 17 | 4 | 4 | 9 | 15–23 | –8 | 16 |
| 18. Frosinone | 16 | 4 | 2 | 10 | 15–30 | –15 | 14 |
| 19. Carpi | 17 | 2 | 4 | 11 | 15–33 | –18 | 10 |
| 20. Verona | 17 | – | 8 | 9 | 12–27 | –15 | 8 |








