Gyász: belehalt az ollózásba a 10 éves kisfiú

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.18. 16:55
Elhunyt egy tízéves kisfiú Cagliariban, miután futballozás közben be akart mutatni egy ollózást, de beütötte a fejét.

Több százan jelentek meg Luca Pusceddu csütörtöki temetésén. Mindenki egy olyan fehér luftballont tartott a kezében, amelyre fekete hatszögeket festettek, így labdára emlékeztetett. Amikor elengedték a lufikat, és azok felszálltak, rengeteg fehér pont töltötte be az eget.

A szertartáson Luigi Riva, a Cagliari korábbi játékosa, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes is megjelent. „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Nem lehet máshogy jellemezni, mint hogy szörnyű balszerencse.”

A Cagliari közleményében elárulta, a csapat következő győzelmét Lucának ajánlja.



A szertartáson Luigi Riva, a Cagliari korábbi játékosa, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes is megjelent. „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Nem lehet máshogy jellemezni, mint hogy szörnyű balszerencse.”

A Cagliari közleményében elárulta, a csapat következő győzelmét Lucának ajánlja.

 

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
7 órája

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Kettős emberhátrányban szerzett góllal nyert meccset a Lazio

Olasz labdarúgás
2025.12.13. 20:03

A Roma ellen szakadt meg a Cagliari borzasztó sorozata; ezúttal nem tudott nyerni otthon a Lazio

Olasz labdarúgás
2025.12.07. 20:00

A Como kiütése után élre állt az Inter

Olasz labdarúgás
2025.12.06. 22:49

A Napoli tizenegyesekkel, az Atalanta és az Inter kiütéssel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.12.03. 23:05

David Neres vezérletével a Napoli könnyedén megverte az Atalantát

Olasz labdarúgás
2025.11.22. 22:39

Serie A: őrült meccs Szardínián, Udinében nyert a Bologna, ikszelt Firenzében a Juve

Olasz labdarúgás
2025.11.22. 17:06
Ezek is érdekelhetik