Inter: „Nagyon elégedettek vagyunk” – támogatják Frank de Boert

MTI MTIMTI MTI
2016.10.29. 13:34
Teljes támogatásáról biztosította az Internazionale holland vezetőedzőjét, Frank de Boert az olasz futballklub vezérkara.

A milánói klub vezetősége azzal együtt kiállt a tréner mellett, hogy a nagy múltú csapat ebben a szezonban eddig gyengén teljesít: a bajnokságban tízből csak négy mérkőzést tudott megnyerni, az Európa-ligában pedig háromból két meccsét is elveszítette. A Serie A-ban az Inter csupán a 10., tíz ponttal lemaradva a listavezető és címvédő Juventustól.

„Nagyon elégedettek vagyunk Frank de Boerral, és száz százalékban mögötte állunk” – jelentette ki az Internazionale részvényeseinek pénteki találkozója után Michael Bolingbroke, a klub ügyvezető igazgatója.

De Boert augusztusban, a bajnoki idény előtt kevesebb mint két héttel nevezték ki a vezetőedzői posztra Roberto Mancini helyére. A 46 éves holland szakembert hazájában májusban menesztették az Ajax Amsterdamtól, miután az együttes a szezon utolsó fordulójában elbukta a bajnoki címért folytatott küzdelmet.

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29