Roma: Totti őt tartja a legjobb csapattársának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.12. 20:46
Francesco Totti, az AS Roma labdarúgócsapatának legendája több világsztárral is együtt futballozhatott már 24 éves római karrierje során. A klasszis most elárulta, kit tart a legjobb csapattársának.

„Abszolút Antonio Cassano. Nagyon jó viszonyban voltunk a pályán és azon kívül is. Teljes szinkronban voltunk egymással. Nemcsak Olaszországban, hanem Európában is ő a legjobb, kivételes egyéniség, sőt, már önmagában is egy jelenség. Persze ott van Vincenzo Montella és Gabriel Batistuta, akik szintén futballtörténelmet írtak Rómában. Nem hagyhatom ki őket sem, hiszen élmény volt nézni a játékukat és velük futballozni” – mondta a Corriere dello Sportnak a 40 éves Totti.

Francesco Totti és Antonio Cassano 2001 és 2006 között szerepelt együtt a „farkasoknál”. Ez idő alatt egy Olasz Szuperkupát nyertek együtt a rómaiakkal, a legeredményesebb, 2003–2004-es szezonjukban pedig összesen 34 gólt szereztek ketten.Totti.

Francesco Totti és Antonio Cassano 2001 és 2006 között szerepelt együtt a „farkasoknál”. Ez idő alatt egy Olasz Szuperkupát nyertek együtt a rómaiakkal, a legeredményesebb, 2003–2004-es szezonjukban pedig összesen 34 gólt szereztek ketten.

Francesco Totti és Antonio Cassano (Forrás: forzaitalianfootball.com)
Francesco Totti és Antonio Cassano (Forrás: forzaitalianfootball.com)

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Gasperini vereséggel tért vissza Bergamóba

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 22:48

Nem fért bele Jonathan David kihagyott büntetője, a Juventus nem bírt a Leccével

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 20:03

Luka Modric: Ha nem futballoznék, valószínűleg pincér lennék

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 13:49

Daniele De Rossi a Genoa élén visszatért Rómába, kétgólos vereséggel távozott

Olasz labdarúgás
2025.12.29. 22:41

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50
Ezek is érdekelhetik