Juve: megvett egy oldalt, így üzent Bonucci a drukkereknek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.16. 14:17
Mint ismert, óriási meglepetésre az AC Milan szerződtette a rivális Juventus klasszis védőjét, Leonardo Bonuccit. A torinóiak szurkolói természetesen azonnal „kiátkozták” az olaszt, aki most a Gazzetta dello Sportban megvásárolt egy teljes oldalt, és azon keresztül üzent a „zebrák” drukkereinek.

„Egy csodálatos történet.

Hét szezon telt el. Hét szezon győzelmekkel, valóra vált álmokkal, és fejlődéssel, amit a Juventusszal kialakult különleges kapcsolatnak köszönhetek.

Hat bajnoki cím, mind vérrel és verejtékkel kiharcolva. Természetesen bánom, hogy nem sikerült megnyerni a Bajnokok Ligáját, de erősebb a büszkeség, amit azért érzek, mert része lehetettem ennek a hatalmas családnak.

Mindig szívvel-lélekkel játszottam, és mindent kiadtam magamból a végsőkig. Kaptam, adtam, és tanultam.

Visszatekintve azt látom, ez egy csodálatos történet volt, amely megérdemli, hogy tisztelettel is érjen véget, és ne sározzuk be azt, amit véghezvittem ezzel a klubbal, a kapitánnyal, a csapattársaimmal, és a szurkolókkal.

Köszönök mindent, Juve!” – írta Bonucci a Gazzettában.

Bonuncci levele (Fotó: Gazzetta dello Sport)
Bonuncci levele (Fotó: Gazzetta dello Sport)
Legfrissebb hírek

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
59 perce

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
16 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
19 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45
Ezek is érdekelhetik