Serie A: folytatódik a szappanopera, Cassano mégis játszana

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.31. 13:53
Szemlátomást nagyon unatkozik Antonio Cassano – a 35 éves, 39-szeres olasz válogatott labdarúgó az elmúlt hetekben kétszer is visszavonult, ám most elmondta, nyitott a folytatásra.

Cassano július 10-én aláírt a Serie A-ba idén visszajutó Hellas Veronához, július 18-án délelőtt sajtótájékoztatót hívott össze visszavonulása bejelentésére, majd azon végül megnyugtatott mindenkit, hogy folytatja pályafutását.Cassano július 10-én aláírt a Serie A-ba idén visszajutó Hellas Veronához, július 18-án délelőtt sajtótájékoztatót hívott össze visszavonulása bejelentésére, majd azon végül megnyugtatott mindenkit, hogy folytatja pályafutását.

Igen ám, de az olasz fenegyerek július 24-én aztán felesége, Carolina Marcialis Twitter-profilján már azt írta, hosszas töprengés után inkább mégis befejezi aktív pályafutását.

Most azonban Cassano arról tájékoztatta a médiát, hogy várja az ajánlatokat, mivel ha a számára megfelelő klub keresi, abban az esetben szándékában áll ismét stoplist húzni.

„Előfordul az életben, hogy meghozol egy döntést, majd meggondolod magad. A Verona esetében egyszerűen nem éreztem a késztetést. Elmondtam mindenkinek, hogy jobb lesz, ha még az elején pontot teszek az ügyre, mintsem elhúznám az egészet” – idézi Cassanót a La Stampa.

„Amikor a Veronával kommunikáltam, sosem mondtam, hogy visszavonulok, csak annyit jegyeztem meg, hogy most megállok. Ez a különbség az igazság és a média által kreált történet között. A Verona egyúttal megkért rá, kompenzáljam, amennyiben új csapatot találnék – Cassano azt is elárulta, Serie A-gárda esetén 200 ezer eurós, míg Serie B-s esetén 50 ezer eurós összegről van szó –, én ebbe bele is egyeztem.”

„Itt nem csak arról van szó, hogy honvágyam volt. A nosztalgikus érzésről is. Jelenleg azt tudom mondani, szeretném folytatni. A fő célom az, hogy élvezni tudjam a játékot, épp, ahogy korábban is. Ha valaki engem szeretne, akkor hívjon nyugodtan, ügynököm az már nincs, de egy dolog biztos: ha szeptemberben még otthon leszek, akkor ott is maradok.”

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
5 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
7 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
23 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
Tegnap, 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik