Serie A: Benzema képviselői találkoztak a Milan vezetőivel

2018.07.21. 19:32
null
Benzema kilenc évet húzott le a Real mezében (Fotó: AFP)
Még pénteken állította az olasz átigazolási ügyekben mértékadónak tartott újságíró, Gianluca Di Marzio, hogy Karim Benzema képviselői a Milan edzőközpontjában jártak, ahol a Real Madrid francia támadójának esetleges átigazolásáról tárgyaltak.

 

Di Marzio szerint egy közvetítő, Ludovic Fattizzo közreműködésével Benzema képviselői még hétfőn tárgyalást folytattak Milanellóban a klub vezetőedzőjével, Gennaro Gattusóval és a sportigazgatóval, Massimiliano Mirabellivel. Az olasz zsurnaliszta azt is tudni vélte, hogy a Milan 3+1 évre szóló szerződést kínálna, amely évi 9 millió eurót hozna a franciának.

Di Marzio információira Benzema ügynöke, Karim Djaziri három kacagó szmájlival reagált, maga Benzema pedig egyenesen hazugnak nevezte az újságírót az Instagramon, azt ajánlva neki, hogy tán inkább ő váltson munkahelyet.

További fejlemény, hogy vasárnap megszólalt a fent említett közvetítő, Ludovic Fattizzo is, aki megerősítette: tényleg jelen volt egy megbeszélésen, amelyen Benzema képviselői és a Milan szakmai vezetői vettek részt Milanellóban.

„Valóban zajlott egy ilyen megbeszélés közöttük, hiszen én is ott voltam, ám ennél többet nem árulhatok el” – mondta Fattizzo Di Marziónak.

Benzema feltételezett klubváltási ügye nagyjából két héttel ezelőtt azzal kezdődött, hogy egy meglehetősen búcsúzkodósra sikeredett bejegyzést tett közzé a Twitteren, amelyben kifejtette, mekkora élmény volt számára, hogy a Real Madrid mezét viselhette kilenc éven keresztül.

Ezt követően a Napoli elnöke közölte, hogy az ő klubja nem fog szerződtetni „egy 31 éves öregembert” – amikor Benzema leigazolásának lehetőségéről kérdezték. Aurelio De Laurentiis amúgy 69 éves.

Legfrissebb hírek

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
15 órája

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
2026.09.02. 17:40

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40

Szalah után Benzemával erősíthet a Fradi El-selejtezős ellenfele

Európa-liga
2026.08.20. 11:55

AC/DC Milan: új módszerekkel rázza fel a klubot Gerry Cardinale

Olasz labdarúgás
2026.08.19. 15:14