Serie A: Leonardo lett az AC Milan sportigazgatója

2018.07.26. 09:41
A világbajnok Leonardo lett az AC Milan futballklub sportigazgatója.

„Az ő visszatérése a következő lépés a sikerhez vezető úton – jelentette ki Paolo Scaroni, az egyesület elnöke. – Minden szakmai döntést ő fog meghozni, és mindenben támogatjuk őt.” Az ő visszatérése a következő lépés a sikerhez vezető úton – jelentette ki Paolo Scaroni, az egyesület elnöke. – Minden szakmai döntést ő fog meghozni, és mindenben támogatjuk őt.”

A 48 éves Leonardo 1997-től 2001-ig, majd a 2002–2003-as szezonban futballozott a vörös-feketéknél, s ezalatt egy bajnoki aranyat és egy kupagyőzelmet szerzett a csapattal. Később 2010-ben edzőként harmadik lett együttesével a Serie A-ban.

A Milan múlt héten eredményesen fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) az európai szövetség (UEFA) júniusi döntése ellen, így elindulhat a labdarúgó Európa-ligában. Az UEFA álláspontja szerint megsértette a pénzügyi fair playre vonatkozó előírásokat, ezért nem indulhatott volna az El-ben, noha az olasz bajnokság hatodikjaként jogot szerzett erre.

Az előző tulajdonos, a Li Jung-hung vezette kínai cégcsoport a július 6-i határidőig nem kezdte el visszafizetni több mint 300 millió eurós hiteltartozását, ezért került az amerikai Elliott Management befektetési alaphoz a klub tulajdonjogát birtokló luxemburgi vállalatcsoport.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Lisztes Krisztián a Celtic elleni mérkőzés előtt elmondta: a Milant várja a legjobban

Európa-liga
2026.09.16. 11:52

Amorim elismerte, a Milan nem érdemelt volna győzelmet a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 08:11

A Milan egyetlen kaput eltaláló lövésig jutott el – a Juve a 92. percben egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.06. 22:48