Serie A: a Milan nagyon simán ugrott vissza a BL-helyekre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.10. 22:27
null
A Milan játékosai háromszor is örülhettek a gólok után (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 23. fordulójában az AC Milan otthon simán, 3–0-ra legyőzte a Cagliarit, így visszavette a negyedik helyet a tabellán.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a házigazda, hiszen már az első negyedórához közeledve előnybe került, Suso lövése után Cragno kiütött labdája Ceppitelliről a saját kapujába pattant (öngól, 1–0).

A félidő derekára pedig el is dőlt a három pont sorsa, Calabria jobb oldali beadása elsőre túl erősnek tűnt, de pont így lett jó Lucas Paquetának, aki éles szögből a kapuba lőtt (2–0).

Ezzel Kaká óta ő az első brazil középpályás, aki a Serie A-ban betalált a Milan színeiben – 2014 márciusában, a Chievo ellen szerezte az utolsó gólját az aranylabdás futballista.

Bő egyórányi játék után aztán az első félidőben ordító helyzetet kihagyó Piatek is feliratkozott az eredményjelzőre, a tűzijáték végén az üresen maradó hálóba talált (3–0).

A végjátékban Suso rontott ziccert Ceppitelli újabb hibáját követően, majd Borini löketét nyelte le a kapus, így maradt a 3–0. A piros-feketék 11 lövése találta el a kaput, ez új klubrekord a Gattuso-érában.

A 20. életévét február 25-én betöltő Gianluigi Donnarumma a 150. tétmérkőzését játszotta, és 52. alkalommal húzta le a rolót.

ÖSSZEFOGLALÓ

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Milan–Cagliari 3–0 (Ceppitelli 13. – öngól, Lucas Paquetá 22., Piatek 62.)

KORÁBBAN
Bologna–Genoa 1–1
(Destro 17., ill. Lerager 33.)
Sampdoria–Frosinone 0–1 (Ciofani 25.)
Atalanta–SPAL 2–1 (Ilicic 57., D. Zapata 79., ill. Petagna 8.)
Torino–Udinese 1–0 (Aina 31.)
Sassuolo–Juventus 0–3 (Khedira 23., C. Ronaldo 70., Can 86.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Parma–Internazionale 0–1 (L. Martínez 79.)
Fiorentina–Napoli 0–0

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Chievo–Roma 0–3
(El Shaarawy 9., Dzeko 18., Kolarov 54.)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Empoli 1–0
(Caicedo 42. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 23 20 3 49–15 +34 63
2. Napoli 23 16 4 3 42–18 +24 52
3. Internazionale 23 13 4 6 32–16 +16 43
4. Milan 23 10 9 4 32–21 +11 39
5. Atalanta 23 11 5 7 50–31 +19 38
6. Roma 23 10 8 5 44–30 +14 38
7. Lazio 23 11 5 7 32–25 +7 38
8. Torino 23 8 10 5 28–22 +6 34
9. Sampdoria 23 9 6 8 39–30 +9 33
10. Fiorentina 23 7 11 5 33–25 +8 32
11. Sassuolo 23 7 9 7 34–36 –2 30
12. Parma 23 8 5 10 24–31 –7 29
13. Genoa 23 6 7 10 30–40 –10 25
14. SPAL 23 5 7 11 20–32 –12 22
15. Cagliari 23 4 9 10 19–34 –15 21
16. Udinese 23 4 7 12 18–31 –13 19
17. Bologna 23 3 9 11 18–35 –17 18
18. Empoli 23 4 6 13 27–45 –18 18
19. Frosinone 23 3 7 13 17–43 –26 16
20. Chievo 23 1 9 13 19–47 –28 9

A Chievótól 3 pont levonva

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Sérülés miatt kétséges Paquetá játéka a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2026.06.30. 22:22

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 08:27