Kép: C. Ronaldo megvásárolta a világ legdrágább autóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 10:37
null
Könnyen elképzelhető, hogy Cristiano Ronaldóé lesz a Bugatti La Voiture Noire (Fotó: AFP)
A Marca információja szerint Cristiano Ronaldo, a Juventus és a portugál válogatott labdarúgója vásárolta meg a világ legdrágább autójának nevezett Bugatti La Voiture Noire-t.

A Bugatti La Voiture Noire (ami franciául Fekete Autót jelent) a cég 110. születésnapjára készült, és a Genfi Autószalonon mutatták be 2019 márciusában. A motor1.com szerin az autó 1500 lőerős és egy 8 literes turbómotor hajtja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2.4 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órára, végsebessége pedig a 420 km/órát is elérheti.

Sajtóhírek szerint a Bugatti ára 11 millió euró, azaz nagyjából három és fél milliárd forint, adókkal együtt viszont ennek az összegnek a másfélszeresét (16.5 millió eurót, 5.5 milliárd forintot) kell majd Cristiano Ronaldónak fizetnie a csodaautóért.

Arra, hogy vezethesse is a Bugattit viszont még biztosan várni kell a Juventus labdarúgójának, hiszen az autó várhatóan csak 2021-re készül el teljesen.

A Bugatti La Voiture Noire a Genfi Autószalonon (Fotó: motor1.com)
A Bugatti La Voiture Noire a Genfi Autószalonon (Fotó: motor1.com)
Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
Tegnap, 9:44

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

C. Ronaldo fura góllal búcsúztatta az óévet – videó

Minden más foci
2025.12.30. 21:46
Ezek is érdekelhetik