Inter: hétfőn születhet döntés Icardi jövőjéről

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.08.14. 14:43
null
Akár néhány napon belül kiderülhet, hová igazol Icardi (Fotó: AFP)
Akár már néhány nap múlva kiderülhet, melyik klubnál folytatja a pályafutását Mauro Icardi. A befutónak jelenleg a Juventus tűnik, bár az Internazionale vezetősége szívesebben adná el korábbi csapatkapitánya játékjogát a Romának vagy a Napolinak.

 

BárIcardinak 2021 nyaráig van érvényes szerződése az Interrel, a távozásáról szóló hírek már régóta egyre csak erősödnek. Az argentin csatár körül bőven volt feszültség az előző idényben, ráadásul az sem Icardi maradása mellett szól, hogy a múlt héten szerződtetett Romelu Lukaku megkapta a 9-es mezszámot, amit eddig Icardi viselt az Internél.

Korábban a Roma és a Napoli is ajánlatot tett az argentin átigazolására, ám a befutónak jelen állás szerint a Juventus tűnik. Az Inter eredetileg 75 millió eurót szeretett volna kapnia csatár játékjogának eladásáért, de könnyen lehet, hogy ez az összeg még emelkedik, ha az érdeklődő fél a Juventus.

A milánói klub vezetőségéből Beppe Marotta és Piero Ausilio is inkább a Romának vagy a Napolinak adná el szívesen Icardit, de a prioritás jelen állás szerint állítólag az, hogy mindenképp új klubot találjanak a korábbi csapatkapitánynak. Arról pedig, hogy ez melyik riválisuk lesz, jövőhétfőn születhet döntés.

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
4 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
7 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
10 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
23 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
Tegnap, 19:59

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34
Ezek is érdekelhetik