Brescia: áll a bál, balul sikerült nyilatkozat Balotelliről

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.25. 21:14
null
Mario Balotelli furcsa kommentet kapott saját klubelnökétől (Fotó: AFP)
Saját klubjának elnöke nyilatkozott kellemetlenül Mario Balotelliről – ráadásul az olasz élvonalbeli Brescia első embere, Massimo Cellino igen érzékeny pontra tapintott rá.


Mint ismert, a balhés támadó nem olyan régen a bőrszíne miatt őt érő provokáció miatt levonult a pályáról a Verona elleni meccsen (később visszatért). Ráadásul az utóbbi időben többször is középpontba került ez a téma a sportvilágban, így különösen érthetetlen, miért mondta Cellino azt, amit mondott.

Balotellit ugyanis a múlt héten edzője, Fabio Grosso az öltözőbe küldte tréning közben. Emiatt az elnököt megkérdezték, mégis mi a baj a játékossal – Cellino mindössze ennyit reagált:

„Mit mondhatnék? Fekete, és azon van, hogy tisztára mossa magát.”

Mondani sem kell, az eset óriási felháborodást váltott ki Európa-szerte. Látva a reakciókat, a Brescia az elnököt védő közleményt adott ki, miszerint ez egy ártatlan, teljesen félreértett vicc volt, Cellino csak védeni szerette volna a 29 éves játékost.

 

Andrew Cesare on Twitter

I'm actually speechless. Brescia president Massimo Cellino asked what's wrong with Mario Balotelli: "What can I tell you? He's black and he is working on clearing himself" https://t.co/Krw7VxxRFr



 

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
4 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik