Fiorentina: a korábbi Barca-játékos az egyik fertőzött

H. K.H. K.
2020.05.13. 12:54
null
Martin Cáceres az egyik fertőzött a Fiorentinánál (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint Martín Cáceres, a Fiorentina labdarúgója is elkapta a koronavírust.

 

Mint ismert, az olasz élvonalban az első tesztek után arról pletykáltak, hogynyolc esetben ispozitív lett az eredmény, s három Fiorentina-játékosnál mutatták ki a koronavírust. Több spanyol és dél-amerikai lap is utánajárt a témának, és most egybehangzóan azt állítják, hogy az egyik fertőzött játékos a 33 éves Martín Cáceres, igaz, a védő a jelentések szerint tünetmentes.

Joe Barone, a gárda főigazgatója annyit elmondott, hogy az összesen hat koronavírusos személyből (három játékos és három stábtag) az egyik már felgyógyult.

„Hatról ötre csökkent az esetek száma az alakulatnál, mert az egyik stábtagnak már negatív lett a tesztje. Mellette két játékosnak is negatív lett az első eredménye, náluk arra várunk, hogy a második vizsgálat eredménye is negatív legyen.”

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 22:56
Ezek is érdekelhetik