Inter: négyéves, idényenként 65 millió eurós ajánlat Messinek – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
2020.07.31. 14:02
null
Lionel Messi szerződtetése mégsem lehetetlen Milánóban? (Fotó: AFP)
Négy idényre szóló, évente 65 millió eurós fizetést garantáló szerződést kínál Lionel Messinek az Internazionale a Gazzetta dello Sport szerint.


Az olasz újság úgy tudja, a milánói futballklub jövő nyáron kötne megállapodást az FC Barcelona argentin világsztárjával, amikor lejár a kontraktusa, így ingyen igazolhatóvá válna.

Az elképzelés megvalósíthatósága ugyan erősen kérdéses, mégis sokadszorra felvetődik, legutóbb annak a hírnek a kapcsán, hogy a 33 éves Messi édesapja, egyben ügynöke nemrég házat vásárolt Milánóban, ráadásul az Inter klubirodájának közelében.

Massimo Moratti,
az Inter korábbi elnöke az értesülésre így reagált: „Szerintem Messi idejövetele egyáltalán nem megvalósíthatatlan álom számunkra.”

Leigazolását irreálisnak látja ugyanakkor a vezetőedző Antonio Conte, aki úgy fogalmazott, hogy „könnyebb a milánói dómot átvinni Barcelonába, mint Messit Barcelonából az Interbe”.

Az ügyben legutóbb a hét elején nyilvánult meg az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu, aki azt mondta, nincs kétsége afelől, hogy a labdarúgócsapat kapitánya, Lionel Messi meghosszabbítja szerződését a katalán klubbal.

Legfrissebb hírek

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
1 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09