Milan: Azt hiszitek, végeztem? Még csak bemelegítek! – Ibra

T. D.T. D.
2020.07.25. 13:38
null
Ibrahimovic figyelmeztet: még nincs vége (Fotó: AFP)
A Twitteren üzent a kétkedőknek Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan svéd csatára. A 38 éves játékos nemrég úgy nyilatkozott, nem tudja, hol folytatja pályafutását, de a mostani videóval egyértelművé tette, hogy nem akar visszavonulni.

„Nem tudom, hol fogok játszani a jövőben, itt senki sem mond nekem semmit” – mondta a svéd néhány napja a Milanra utalva. Vélhetően erre és a szurkolói spekulációkra akart reagálni a szombati videóval.

„Szóval azt hiszitek, végeztem. Hogy a karrierem hamarosan véget ér. Nem ismertek engem. Egész életemben küzdenem kellett, senki sem hitt bennem, úgyhogy magamban kellett hinnem. Néhányan meg akartak törni, de csak erősebb lettem általuk. Mások ki akartak használni, de csak okosabb lettem miattuk. És most azt hiszitek, végeztem? Csak egy dolgot mondok nektek: nem vagyok olyan, mint ti, mert én nem ti vagyok. Én vagyok Zlatan Ibrahimovic, és még csak bemelegítek!”

A másodszor a Milan alkalmazásában álló Ibrahimovic a télen tért vissza Olaszországba a Los Angeles Galaxytól való távozása után, eddig 18 meccsen 8 góllal és 4 gólpasszal segítette a csapatot.

Card

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Csapatot talált magának a Fraditól távozó belső védő

Minden más foci
2026.08.07. 15:34

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

OLASZ SERIE A 2026–2027, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:53

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30