Juventus: Pirlo helyén Zidane? – ismét a francia edző érkezéséről cikkeznek

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.24. 13:59
null
Ezen még Zidane is elgondolkodna? (Fotó: AFP)
A Juventus korábbi klasszis középpályását a Juventus korábbi klasszis középpályása válthatja a kispadon – legalábbis a La Gazzetta dello Sport szerint, amely ismét bedobta a torinói klub lehetséges edzőkiszemeltjei közé Zinédine Zidane nevét. A jelenlegi szakvezető, Andrea Pirlo több forrás szerint is ultimátumot kapott a klubvezetéstől, jövője pedig finoman szólva is veszélybe került a Juve élén.

 

 

Mint arról beszámoltunk, olasz sajtóhírek szerint egyre bizonytalanabb Andrea Pirlo helyzete a Juventus kispadján. A La Repubblica kedden közölte a megüresedni látszó vezetőedzői posztra pályázó jelöltek nevét is: Gian Piero Gasperini, Simone Inzaghi, Luciano Spalletti. A római napilap Massimiliano Allegri visszatérését sem zárja ki, de ennek esélyét nagyban csökkenti, hogy az együttest többek között ötször bajnoki címig és kétszer BL-döntőig vezető szakembernek rossz a kapcsolata Pavel Nedved alelnökkel.

Most a La Gazzetta dello Sport bővítette tovább a lehetséges Pirlo-utódok nevét, ismét bedobva Zinédine Zidane-t abba a bizonyos kalapba. A sportlap információi szerint a Juventus vezetősége hosszú ideje kacérkodik a francia vezetőedző megszerzésével, aki korábban öt idényen át volt a csapat játékosa és két bajnoki címet is nyert Torinóban.

A Gazzetta szerint bár a volt középpályás korábban többször is nemet mondott a Juve megkeresésére, ezúttal hajlana arra, hogy visszatérjen Olaszországba – meggyőzhetősége egyik oka pedig Cristiano Ronaldo személye, akivel Madridban három Bajnokok Ligája-címet nyertek együtt.

Zidane jelenleg a Real Madridot irányítja, ám német sajtóhírek szerint az ő állása sem betonbiztos, a Bild hétfőn arról cikkezett, a német válogatott szövetségi kapitánya, a nyári Európa-bajnokság után posztjáról biztosan távozó Joachim Löw veheti át a spanyolok irányítását a kontinenstornát követően.

A hét elején megjelentek szerint Pirlo ultimátumot kapott a klubvezetőségtől, ha a Juventus nem ér oda minimum a negyedik helyre az idény végén – és kvalifikál ezzel a Bajnokok Ligája következő kiírásába –, akkor nem tarthatja meg az állását.

A Gazzetta ugyanakkor megjegyzi, a Juventus vezetősége egyelőre csak elméleti szinten gondolkodik Zidane megkeresésében, tényleges tárgyalás nem történt a két fél között.

Legfrissebb hírek

Senkinek sem jó döntetlen – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
3 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik