Serie A: Gianluigi Buffont istenkáromlás miatt eltiltották

Vágólapra másolva!
2021.03.30. 18:17
null
Gianluigi Buffonnak vigyáznia kell a szájára (Forrás: AFP)
Istenkáromlás miatt egymeccses eltiltást kapott a Juventus legendás kapusa, Gianluigi Buffon, aki decemberben, a Parma ellen simán megnyert meccsen használt trágár kifejezéseket – közölte az MTI.

 

Az Olasz Labdarúgó-szövetség sportbírósága kedden megbüntette a 43 éves világbajnok hálóőrt, Gianluigi Buffont azért, mert december 19-én a Parma ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen trágár kifejezésre ragadtatta magát.

A Juvéban a lengyel Wojciech Szczesny mögött a második számú kapusként számon tartott Buffon a 80. percben odaszólt csapattársának, Manolo Portanovának, és mondandójában istent gyalázó szavak is szerepeltek.

A veterán kapus – aki februárban minden idők legjobb kapusa lett a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szerint – nem az első a Serie A-ban, aki hasonló vétségért bűnhődik: decemberben a Romát erősítő Bryan Cristante ugyancsak egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott istenkáromlás miatt.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
10 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
12 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik