Labdarúgás: 2026-ig maradhat az olasz válogatott élén Mancini

2021.05.17. 18:30
null
Roberto Mancini a 2026-os világbajnokság végéig irányíthatja az olasz labdarúgó-válogatottat. (Fotó: AFP)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) 2026-ig hosszabbított Roberto Mancini szövetségi kapitánnyal.

 

Gabriele Gravina, a szervezet elnöke hétfőn jelentette be, hogy a szakember szerződését négy évvel toldották meg, így az a 2022-es katari világbajnokság vége helyett a 2026-os, kanadai, amerikai, mexikói közös rendezésű vb-ig érvényes.

„Szeretnénk a folytonosságra törekedni, a trófeák gyűjtése mellett is van tennivaló. Mancini csodálatosan dolgozott az elmúlt két évben, így továbbra is ő vezetheti a projektünket" – nyilatkozott Gravina.

A sportvezető kiemelte, a szövetségben mindenki Mancini szerződésének meghosszabbítása mellett állt.

Az 56 éves tréner 2018 májusa – a sikertelen világbajnoki kvalifikáció – óta irányítja a squadra azzurrát, amellyel 28 mérkőzésen 19 győzelem és hét döntetlen mellett mindössze kétszer kapott ki, az Európa-bajnokságra simán jutott ki, míg a Nemzetek Ligájában októberben a spanyolok ellen elődöntőt játszhat majd.

A június 11-én rajtoló, részben budapesti rendezésű kontinenstornán az olaszok az A-csoportban Törökországgal, Walesszel és Svájccal találkoznak, előbbivel a torna nyitó meccsén, Rómában.

 


 

Legfrissebb hírek

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
2026.07.26. 19:58

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40