Serie A: hivatalosan is Maurizio Sarri lett a Lazio vezetőedzője

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 18:00
null
Maurizio Sarri veszi át a rómaiak irányítását (Fotó: AFP)
Már korábban is sejthető volt, de most hivatalossá vált, hogy Maurizio Sarri lett az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő SS Lazio vezetőedzője.

A római klub honlapjának szerdai, egymondatos közleménye csupán a 62 esztendős szakvezető kinevezését erősítette meg. Az olasz sportsajtó értesülései szerint a szerződése két évre szól, míg a fizetése szezononként valamivel több mint hárommillió euró lesz, ami a prémiumokkal együtt legfeljebb 4 millió lehet.

Sarri 1990 óta tevékenykedik edzőként, de a legnagyobb sikereit az elmúlt években érte el: a Chelsea-vel 2019-ben Európa-ligát, a Juventusszal tavaly olasz bajnokságot nyert. Londonban és Torinóban is csak egy-egy idényt töltött, előtte három évig a Napolit irányította, amely mindhárom évadban dobogós volt a Serie A-ban.

Az előző szezont a hatodik helyen záró Lazio vezetőedzője 2016-tól Simone Inzaghi volt, ám ő a továbbiakban a bajnoki címvédő Internazionalét irányítja.

 


 


 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
10 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik