Inter: szerződést bontottak Christian Eriksennel – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 10:53
null
Fabrizio Romano szerint szerződést bontott Eriksen és az Inter (Fotó: AFP)
Sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb megtörténhet: az általában jól értesült Fabrizio Romano úgy tudja, az Inter és Christian Eriksen közös megegyezéssel szerződést bontott, mivel a játékos szívritmusszabályzóval nem játszhat az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A). 

 

Június 12-én, a Dánia–Finnország Eb-csoportmeccs első félidejében Christian Eriksen összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra. A játékost az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmusszabályzót kapott, majd hazatért.

Eriksennek 2024 nyaráig van érvényes szerződése az Interrel, de az olasz szövetség már augusztusban közölte, nem játszhat Olaszországban, hacsak nem távolítják el a nyáron beültetett szívritmusszabályzót. Az Inter kiemelte, nyitott a középpályás elengedésére, mert bár Olaszországban jelenleg el van tiltva a sporttevékenységtől, más országban nem feltétlen kerülne ugyanilyen státuszba, így újra pályára léphetne.

Fabrizio Romano úgy tudja, a felek szerződést bontottak, így a karmester szabadon igazolható játékos lesz – az olasz sportújságíró szerint a milánóiak hamarosan hivatalosan is bejelentik a játékos távozását.

December elején arról számoltunk be, hogy a 29 éves középpályás nevelőegyesületénél, az Odensénél kezdte újra az edzéseket.

Eriksen 2005 és 2008 között játszott az Odensében, ahonnan az Ajaxba igazolt, s ott mutatkozott be felnőttcsapatban. A futballista 2013-ban a Tottenham Hotspurhöz szerződött, ahonnan 2019-ben távozott és írt alá az Internazionaléhoz, amellyel olasz bajnok lett az előző idényben.

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik