Serie A: egygólos győzelemmel kívánt jobbulást a Roma; ikszelt a Juventus

Vágólapra másolva!
2022.08.22. 23:08
null
Smalling Wijnaldum mezével üzent
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában az AS Roma Chris Smalling 65. percben fejelt góljával 1–0-ra legyőzte a Cremonesét. Késő este a Juventus csak lesgólig jutott a Sampdoria otthonában, gól nélkül zártak a felek.

A gól nélküli első félidőben a vendégek birtokolták ugyan többet a labdát, de a Romának volt jóval több gólszerzési lehetősége, ám Dybaláék egyet sem tudtak kihasználni.

A fordulás után is jó húsz percig tartott, mire sikerült feltörni a Cremonese védelmét: szöglet után Chris Smalling bólintott a kapuba, s a találat ünneplése közben a vasárnap megsérült, s a PSG-től az idény elején kölcsönvett Georginio Wijnaldum mezét feltartva üzent holland csapattársának.

Mint aztán utóbb kiderült, Smalling gólja elegendőnek bizonyult a győzelemhez – sokat mondó statisztikai adat, hogy a hazaiak összesen 27 alkalommal próbálkoztak kapura lövéssel, s 12-szer a kaput is eltalálták – ebből lett egy gól összesen.

A hétfőn esti másik, a forduló záró mérkőzésén a Juventus gól nélkül végzett a Sampdoria otthonában: a torinóiak csak lesgólig jutottak, a 65. percbenAdrien Rabiot találatát lesállás miatt nem adta meg a játékvezető.

OLASZ SERIE A
2. FORDULÓ
Roma–Cremonese 1–0
(Smalling 65.)
Sampdoria–Juventus 0–0

VASÁRNAP
Atalanta–Milan 1–1 (Malinovszkij 29., ill. Bennaszer 68.)
Bologna–Hellas Verona 1–1 (Arnautovic 21., ill. Henry 43.)

Empoli–Fiorentina 0–0
Napoli–Monza 4–0 (Kvarachelia 35., 62., Osimhen 45+2., Kim Min Dzse 90+4.)

SZOMBATON
Internazionale–Spezia 3–0 (L. Martínez 35., Calhanoglu 52., J. Correa 82.)
Sassuolo–Lecce 1–0
(Berardi 40.)

Torino–Lazio 0–0
Udinese–Salernitana 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 2 2 9–2 +7 6
2. Internazionale 2 2 5–1 +4 6
3. Roma 2 2 3–0 +3 6
4. Juventus 2 1 1 3–0 +3 4
5. Milan 2 1 1 5–3 +2 4
6. Atalanta 2 1 1 3–1 +2 4
7. Torino 2 1 1 2–1 +1 4
Lazio 2 1 1 2–1 +1 4
9. Fiorentina 2 1 1 3–3 0 3
10. Empoli 2 1 1 1–1 0 3
11. Spezia 2 1 1 1–3 –2 3
11. Sassuolo 2 1 1 1–3–2 3
13. Bologna 2 1 1 2–3 –1 1
14. Salernitana 2 1 1 0–1 –1 1
15. Udinese 2 1 1 2–4 –2 1
16. Sampdoria 2 1 1 0–2 –2 1
17. Verona 2 1 1 3–6 –3 1
18. Lecce 2 2 1–3 –2 0
19. Cremonese 2 2 2–5 –3 0
20. Monza 2 2 1–6 –5 0

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12
Ezek is érdekelhetik