Öt találatot hozó mérkőzésen egy öngóllal verte meg a Bologna a Torinót

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.02.14. 22:49
Dan Ndoye két gólt lőtt a Torino kapujába (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójának nyitó mérkőzésén a Bologna 3–2-re legyőzte a Torinót, amely így hét veretlen bajnoki után kapott ki újra.

A Bologna minden sorozatot figyelembe véve zsinórban a 10. veretlenül megvívott mérkőzésére készült, a Torino pedig a bajnokságban nem kapott ki hét meccse a találkozót megelőzően. Húsz perc után a hazaiak kerültek előnybe: Adams veszítette el a labdát, ebből Pobega indította Dan Ndoyét, aki megverte Cocót, majd a kapuba gurított Vanja Milinkovics-Szavics mellett. A 37. percben egyenlített a vendégcsapat, egy kontra végén Maripán hozta nagy helyzetbe a vb-bronzérmes Nikola Vlasicot (aki a korábbi olimpiai ezüst- és bronzérmes, kétszeres világbajnok, egyszeres Európa-bajnok magasugró Blanka Vlasic öccse), s a támadó középpályás nem hibázott.

A második félidő közepe gyors gólváltást hozott. Adams passzolt a hazai tizenhatoson belül Eljif Elmasznak, aki befűzte egy köténnyel Beukemát, majd átemelte Skorupskit. Öt percig vezetett a Torino, mivel tizenegyeshez jutott a Bologna, amit Ndoye értékesített – pontosan lőtt a jobb alsóba, Milinkovics-Szavics hiába volt rajta. A hajrában pedig óriási szerencsével megszerezte a vendéglátó a győztes gólt. Castro gyenge lövésébe lépett bele pechesen Cristiano Biraghi, és a saját kapujának jobb alsó sarkába pattant a labda. 3–2

OLASZ SERIE A 
25. FORDULÓ
Bologna–Torino 3–2 (Ndoye 20., 70. – a másodikat 11-esből, Biraghi 90. – öngól, ill. Vlasic 37., Elmasz 65.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
15.00: Atalanta–Cagliari
18.00: Lazio–Napoli (Tv: Match4)
20.45: Milan–Hellas Verona (Tv: Arena4)
Vasárnap
12.30: Fiorentina–Como (Tv: Match4)
15.00: Monza–Lecce
15.00: Udinese–Empoli
18.00: Parma–Roma (Tv: Match4)
20.45: Juventus–Internazionale (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
Hétfő
20.45: Genoa–Venezia (Tv: Arena4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Napoli24174339–17+2255
  2. Internazionale24166258–23+3554
  3. Atalanta24155454–26+2850
  4. Lazio24143745–32+1345
  5. Juventus241013141–21+2043
  6. Fiorentina24126641–25+1642
  7. Bologna241011338–29+941
  8. Milan23108535–24+1138
  9. Roma2497835–29+634
10. Udinese24861029–37–830
11. Torino25610927–31–428
12. Genoa2469922–33–1127
13. Cagliari24661226–39–1324
14. Lecce24661218–41–2324
15. Verona24721526–53–2723
16. Como24571228–40–1222
17. Empoli24491122–35–1321
18. Parma24481230–44–1420
19. Venezia24371422–39–1716
20. Monza24271521–39–1813

 

 

Legfrissebb hírek

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
20 órája

A Serie A-ba, Torinóba vezethet Orlando Gill újta – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.09. 11:58

Edzőt váltott a Torino és a Sassuolo – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.12. 16:14

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
2026.05.23. 20:09

Ollózós góllal győzte le a kétgólos hátrányból felálló Napolit a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.05.11. 23:02