Az Inter ismét nem tudta legyőzni a Milant, döntetlen született az Olasz Kupa-elődöntő odavágóján

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.04.02. 22:57
Hakan Calhanoglu góljával egyenlített az Inter a Milan ellen (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Olasz Kupa (Coppa Italia) elődöntőjében a párharc első mérkőzésén az AC Milan 1–1-es döntetlent játszott a városi rivális Internazionaléval.

243. alkalommal találkozott egymással a két csapat, eddig 91 Inter-győzelem és 81 Milan-siker mellett 70 alkalommal döntetlen született. Az idény eddigi három Derby della Madonnináján az Internazionale nem tudott nyerni, a bajnokságban előbb 2–1-re kikapott, majd 1–1-et játszott, míg az olasz Szuperkupa-döntőben a piros-feketék 3–2-re nyertek. A szerdai találkozón kicsivel a kék-feketék voltak veszélyesebbek az első félidőben, de mindkét csapatnak egy-egy nagy helyzete volt 45 perc alatt, Maignannak Frattesi fejesénél, míg Josep Martíneznek Rafael Leao lövésénél kellett védenie.

A szünet után hamar vezetést szerzett a Milan, Tammy Abraham fordult kapura, és nyolc méterről a jobb alsóba lőtt. Rákapcsoltak a „vendégek”, Maignannak Barella lövését kellett védenie, 20 perccel az első gól után viszont már a francia kapus is tehetetlen volt, Hakan Calhanoglu 20 méterről a jobb alsóba lőtt. Támadásban maradt az Inter, s többször is betalálhatott volna. Zalewski közeli lövését Maignan lábbal védte, majd a 29 éves kapuvédő Mhitarjan próbálkozását tolta ujjheggyel a léc fölé. A kihagyott helyzeteket Leao büntethette volna meg, de kevéssel a bal kapufa mellé tekert.

Negyedszer sem tudta legyőzni az Inter a Milant az idényben, ezt a sorozatot majd három hét múlva szakíthatja meg. A visszavágót április 23-án rendezik, természetesen ugyanezen a helyszínen. 1–1

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Milan–Internazionale 1–1 (Abraham 47., ill. Calhanoglu 67.)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Empoli–Bologna 0–3 (Orsolini 23., Dallinga 29., 51.)

 

Legfrissebb hírek

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Sorozatban harmadszor az Atlético Madrid adja a legtöbb játékost a vb-döntőre

Foci vb 2026
2026.07.16. 10:41