„Nem biztonságos” – két olasz FIFA-játékvezető is úgy döntött, nem vezet a Napolinak

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.04.09. 10:36
Marco Guida nem akar vezetni a Napolinak (Fotó: Getty Images)
Bár az olasz labdarúgó-bajnokságban már nincs olyan szabályozás, hogy egy-egy játékvezető melyik csapatnak nem vezethet, de vannak játékvezetők, akik nem vállalják, hogy a lakhelyük közelében található együttes meccsén fújjanak.

Az olasz bajnokságban már nincs területi szabályozás, vagyis gyakorlatilag minden játékvezető vezethet minden csapatnak. A Lombardiában élő játékvezetők már korábban is fújhattak az Inter, a Milan vagy az Atalanta meccsén, akárcsak a toszkániai bírók a Fiorentináén. Legutóbb a római játékvezetők is engedélyt kaptak a Roma és a Lazio meccseinek vezetésére.

Délen azonban más a helyzet, két olasz FIFA-játékvezető ugyanis úgy döntött, hogy nem vállal Napoli-meccseket. A hosszú ideje sérült Marco Guida, valamint az eltiltásából nemrég visszatérő Fabio Maresca ugyanis Nápoly környékén, Campania tartományban él.

Ha elkövetek egy hibát, és utána le kell sétálnom a zöldségeshez az utcán, az nem lenne biztonságos. Fabio Marescával gond nélkül le tudnánk vezetni Napoli-meccseket, de úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk, mert itt teljesen máshogy élik meg a futballt, mint mondjuk Milánóban. Egyszerűen azt tettük, amit a leginkább megfelelőnek tartottunk” – nyilatkozta Guida a Radio CRC via Repubblica rádióadónak.

A 43 éves Guida 208 Serie A-meccset vezetett, és ott volt a legutóbbi Európa-bajnokságon is, Daniele Orsato 2024-es visszavonulása óta az elsőszámú olasz játékvezetőnek mondhatjuk.

„Nápoly környékén élek, három gyermekem van, a feleségem üzletvezető. El kell vinnem a gyerekeimet reggel az iskolába, és ezt szeretném békében megtenni. Ha úgy érzik, hogy hibát követtem el, két napig nem hagyhatnám el a házamat, nem élhetném a mindennapi életemet. A játékvezetői bizottság megadta nekünk a szabadságot, hogy annak vezessünk, akinek akarunk, nincs területi korlátozás.”

Guida szerint a kulturális problémák megnehezítik a játékvezetők életét, ifjúsági meccseken dühös szülők és szurkolók támadnak a bírókra.

„A média a játékvezetőket ellenségként kezeli. Nem tudok olyan ifimeccset nézni, ahol a szülők állandóan sértegetik a játékvezetőt. Háromgyerekes apaként úgy gondolom, ez nagyon káros. Olyan fiatalokról beszélünk, akik szenvedélyből végzik ezt a munkát, abban a reményben, hogy egyszer eljutnak a Serie A-ba. Ennek ellenére a játék első percétől az utolsóig sértegetik őket.”

 

 

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
15 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
18 órája

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
2025.09.10. 14:23

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Berke Balázs vb-selejtezőt vezet

Foci vb 2026
2025.09.08. 15:47

Eredetileg nem is ez a német játékvezető fújt volna az ír–magyar meccsen?

Magyar válogatott
2025.09.07. 20:51

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.07. 10:27

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12
Ezek is érdekelhetik