Telt ház, igazi rangadóhangulat fogadta az olasz bajnokság vasárnap esti csúcstalálkozóját: a Juventus a Milant fogadta. Jó tempóban indult a mérkőzés, lüktető volt a játék, a labda inkább a vendégek térfelén pattogott, de igazán nagy helyzet nem alakult ki a kapuk előtt. Nagyjából fél óra telt el a mérkőzésből, amikor elsuhant a labda a vendégek kapuja előtt, válaszképpen Adrien Rabiot célozta meg a házigazda kapuját: ezt rossz néven vette a torinói publikum, hiszen 2019 és 2024 között a Juve játékosa volt a francia légiós, s egy év marseille-i kitérő után immár ellenfélként tért vissza. Amiként Massimiliano Allegri is, aki 2014 és 2024 között 420 meccsen számos sikerre vezette a Juvét, de jelenleg a Milan vezetőedzője. Luka Modric finom köténnyel jelezte, még mindig nehéz tőle elvenni a labdát, majd a mexikói Santiago Giménez lőtt ballal, Michele Di Gregorio védeni tudott. Luka Modric finom köténnyel jelezte, még mindig nehéz tőle elvenni a labdát, majd a mexikói Santiago Giménez lőtt ballal, Di Gregorio védett. Az ellentámadás végén a kanadai Jonathan David kapott jó labdát, a tizenegyespontról lőni próbált, de akkorát, hogy kicsúszott alóla a lába, és orra esett – gólszerzés helyett.
A szünet után Federico Gatti négy méterről lőhetett, Mike Maignan bravúrral védett. Christian Pulisic is nagy esélyt hagyott veszni: tizenegyesből a nézők közé lőtte a labdát. Rafael Leao beszállt a kispadról, és kétszer is próbálkozott: előbb ötven, majd három méterről, de a kaput távolról és közelről sem találta el. Ez is azt mutatta, ebben az időszakban a vendégcsapat közelebb állt a győztes gól megszerzéséhez, de a hajrában a biztonságra törekedtek a felek. Csendben ért véget a rangadó, a helyzetek, főleg a tizenegyes miatt a Milan lehet csalódottabb. 0–0
OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ
Juventus–Milan 0–0
Napoli–Genoa 2–1 (Anguissa 57., Höjlund 73., ill. Ekhator 34.)
Fiorentina–Roma 1–2 (Kean 14., ill. Soulé 22., Cristante 30.)
Bologna–Pisa 4–0 (Cambiaghi 24., Moro 38., Orsolini 40., Odgaard 53.)
Udinese–Cagliari 1–1 (Kabasele 58., ill. Borrelli 25.)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Napoli | 6 | 5 | – | 1 | 12–6 | +6 | 15 |
2. Roma | 6 | 5 | – | 1 | 7–2 | +5 | 15 |
3. Milan | 6 | 4 | 1 | 1 | 9–3 | +6 | 13 |
4. Internazionale | 6 | 4 | – | 2 | 17–8 | +9 | 12 |
5. Juventus | 6 | 3 | 3 | – | 9–5 | +4 | 12 |
6. Atalanta | 6 | 2 | 4 | – | 11–5 | +6 | 10 |
7. Bologna | 6 | 3 | 1 | 2 | 9–5 | +4 | 10 |
8. Como | 6 | 2 | 3 | 1 | 7–5 | +2 | 9 |
9. Sassuolo | 6 | 3 | – | 3 | 8–8 | 0 | 9 |
10. Cremonese | 6 | 2 | 3 | 1 | 7–8 | –1 | 9 |
11. Cagliari | 6 | 2 | 2 | 2 | 6–6 | 0 | 8 |
12. Udinese | 6 | 2 | 2 | 2 | 6–9 | –3 | 8 |
13. Lazio | 6 | 2 | 1 | 3 | 10–7 | +3 | 7 |
14. Parma | 6 | 1 | 2 | 3 | 3–7 | –4 | 5 |
15. Lecce | 6 | 1 | 2 | 3 | 5–10 | –5 | 5 |
16. Torino | 6 | 1 | 2 | 3 | 5–13 | –8 | 5 |
17. Fiorentina | 6 | – | 3 | 3 | 4–8 | –4 | 3 |
18. Verona | 6 | – | 3 | 3 | 2–9 | –7 | 3 |
19. Genoa | 6 | – | 2 | 4 | 3–9 | –6 | 2 |
20. Pisa | 6 | – | 2 | 4 | 3–10 | –7 | 2 |