Centik fognak dönteni Halász Bencééknél

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.08.02. 08:55
Halász Bence edzője egyéni csúcsát veszi célba (Fotó: Török Attila)
Péntek délelőtt elkezdődnek a férfi kalapácsvetés selejtezői, a mezőnyben az éremesélyes Halász Bencével, valamint két szombathelyi klubtársával, Rába Dániellel és Varga Donáttal. Huszonnégy év után jutott ki újra három férfi kalapácsvetőnk az olimpiára.

Az olimpiák történelmében eddig ötször fordult elő, hogy három magyar férfi kalapácsvető jutott ki a nyári játékokra, legutóbb huszonnégy évvel ezelőtt, Sydney-ben, ahol az is megtörtént, hogy mindhárom dobóatléta egy klubot képviselt, a Dobó SE-t, és ez a helyzet most is: Halász Bence, Rába Dániel és Varga Donát is ugyanúgy a szombathelyi egyesület sportolója.

Bár a döntőbe jutásra reális esélye közülük csak a világbajnoki bronz-, és Európa-bajnoki ezüstérmes Halásznak van, egyrészt már az is szép eredmény, hogy két klubtársa is ki tudott harcolni olyan helyet a világranglistán, ami lehetőséget adott nekik a párizsi indulásra, másrészt, ha hozzák, amire képesek, és egyéni legjobbjuk közelében dobnak – ez Rábánál 76.83, Vargánál pedig 75.26 –, akkor egyikőjük esetében sem elképzelhetetlen a finálé.

A 26 éves Halász Bence második olimpiáján vesz részt, három évvel ezelőtt Tokióban nem volt teljesen egészséges, a selejtezőben 75.39 méteres kísérletével a 14. helyen végzett, így nem jutott be a döntőbe, 34 centivel maradt le róla. Azóta sok minden történt vele, átlépte a kalapácsvetők nyolcvanméteres álomhatárát, részt vett két világbajnokságon és ugyanannyi Európa-bajnokságon, és csak egy világversenyről nem hozott haza érmet. Júniusban, a római Európa-bajnokságon még közel sem volt csúcsformában, mégis élete harmadik legnagyobb kísérletével, 80.49-cel végzett a második helyen, a nagy rivális lengyel Wojciech Nowicki csak az utolsó körben dobta le. A kalapácsvetés mezőnye alapvetően európai, de a férfiaknál a budapesti világbajnokságon berobbant a mezőnybe a kanadai Ethan Katzberg, aki azóta úgy dobálja a kalapácsot nyolcvan fölé, mintha erre szerződés kötelezné, idén áprilisban pedig már 84.38 métert dobott, amire a versenyszám történetében eddig még senki sem volt képes az évnek ebben a korai szakaszában.

„Elsőként a célom, hogy meg szeretném dönteni az edzőm, Németh Zsolt egyéni csúcsát, ami 81.56 méter – mondta a Nemzeti Sportnak Halász Bence. Van olyan érzésem, hogy Párizsban sikerül, ám egyrészt nincs garancia arra, hogy egy ekkora dobás az olimpiai döntőben bármire elég, és ez a gondolat megfordítva az is igaz: ha valaki ekkorát dob, az bármire elég lehet…”

Jól sikerültek a felkészülés utolsó hetei, tizenkét napot töltöttünk a tatai edzőtáborban, utána Szombathelyre utaztunk vissza. Mindegyik versenyzőnk jobb fizikai állapotban van, mint a júniusi római Európa-bajnokságon. Úgy időzítettük, hogy Párizsban már minél kevesebb edzést kelljen végezniük, mert a lehetőségek egy ilyen nagy világversenyen mindig korlátozottak a nagy tömeg miatt. A fiúknak Párizsban már nincs is dobóedzésük, szerdán, még otthon megtartottuk az utolsó technikai edzést az elutazás előtt, itt kint már csak egy tonizáló, súlyemelőedzésük van. Bencének az első dobásból elérhető a hetvenhét méteres döntős szint, amit szerintem öten-hatan fognak teljesíteni, Daninak és Donátnak viszont ki kell tenni a lelkét is, és az idei legjobbjukat kell elérni, mert akkor ott lehetnek azok között, akinek van esélyük bekerülni a tizenkettes fináléba. Sűrű lesz a mezőny, csak centik fognak dönteni.
NÉMETH Zsolt
az olimpikon kalapácsvetők edzője
vélemyény
Augusztus 2.:
10.10: férfi kalapácsvetés selejtező, A-csoport (Varga Donát)
11.35: férfi kalapácsvetés selejtező, B-csoport (Halász Bence, Rába Dániel)
Augusztus 4.:
20.30: döntő
program

 

 

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
2 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
Tegnap, 10:59

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
Tegnap, 8:11

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33
Ezek is érdekelhetik